• Simple Item 13

  • Simple Item 11

> <
  • 1
  • 2

Az alapítók számvetésével kedden megkezdődik Erdélyben a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amelyet Történetekből történelem címmel rendez meg a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) nevű erdélyi ifjúsági ernyőszervezet.

A jubileumi rendezvénynek is a tusnádfürdői kemping és sportpálya szolgál helyszínéül, ahol a partnerintézmények által működtetett 25 rendezvénysátorban több száz politikai, kulturális, ismeretterjesztő és szórakoztató program várja az érdeklődőket – tájékoztatta az MTI-t Vass Orsolya, a Tusványosként emlegetett szabadegyetem főszervezője, az Udvarhelyi Fiatal Fórum (a MIT egyik tagszervezete) elnöke.

A keddi, „nulladik" napon, az első, 1990-ben rendezett szabadegyetem ötletgazdái és alapítói felkeresik az eredeti helyszínt a közeli Bálványosfürdőn, ahol Történelmet írtunk – negyedszázados a bálványosi folyamat címmel pódiumbeszélgetésen értékelik a Tusványos közéleti hatását. Kedd este a csíkszeredai Role, illetve a magyarországi Heaven Street Seven és a Kiscsillag fellépésével kezdődik a koncertprogram, ezzel együtt a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke korábban arról beszélt, hogy Tusványosnak, azaz a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek fontos a szerepe abban, hogy mára a külhoni magyarság és a nemzeti elkötelezettség összetartozik, a kettő szinte szinonimává vált. (mti)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net