Kinek fizessen?

Kinek fizessen?

Bár a helyhatósági választások alkalmával együttműködést kötött a brassói RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a két szervezet közti viszony elmérgesedni látszik.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), illetve az EMNP Brassó megyei elnöksége közleményben adott hangot  felháborodásának amiatt, hogy az RMDSZ megyei és városi szervezete „minden közösségi egyezményt és érdeket semmibe véve” alá akarja ásni a Néppárt és a Szövetség közti megállapodást.
Az EMNP és az EMNT rámutatott: az RMDSZ minden előzetes bejelentés nélkül döntött a csütörtökön elrajtolt és október 6-áig tartó Brassó Megyei Magyar Napok elnevezésű rendezvény megszervezéséről, „ellopva” az ötletet a rendezvény korábbi szervezőjétől. A közlemény emlékeztet: az EMNT 2011-ben szervezte meg először a magyar napokat, idén pedig a rendezvény harmadik kiadására készült. „Csodálkozunk azon, hogy a szövetségnek még csak szándékában sem állt megkeresni minket a közös rendezés kapcsán, annak ellenére, hogy a Brassói Magyar Napok kitalálói és szervezői mindig nyitottak voltak erre” – kommentálta Sándor Levente, a Néppárt Brassó megyei szervezetének elnöke.
Rámutatott: különösnek tartották, hogy a brassói magyar ünnep első kiadása után pár hónappal az RMDSZ helyi szervezete az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM) levédette a Brassó Megyei Magyar Napok elnevezést. Sándor Levente szerint az eset kísértetiesen hasonlít a nagyváradihoz, ahol idén júliusban az RMDSZ Bihar megyei szervezete levédette a júniusban tartott nagyváradi Szent László Napok elnevezést és a logót, bár a szervezésben nem vett részt. Sándor Levente elmondta: az éppen zajló rendezvénytől függetlenül október 6–22. között megtartják a 3. Brassói Magyar Napokat.
Az EMNP és az EMNT etikátlannak tartja azt is, hogy a szövetség „az egyezség szellemét mellőzve” eltávolítaná tisztségéből az RMDSZ-listán tanácsosi mandátumhoz jutott Toró Tamást – a néppárt megyei szervezetének alelnökét –, arra hivatkozva, hogy a képviselő tanácsosi tiszteletdíjából nem fizeti az RMDSZ-nek a tagsági díjat. „A megállapodás szerint Toró Tamás RMDSZ-listán  indult, de az EMNP képviselője, így természetes, hogy megmaradt az őt támogató szervezetek vezetői struktúrájában, és a néppártnak tartozik a tiszteletdíjból származó összegekkel, ha egyáltalán tartozik valakinek” – mutat rá a közlemény. (kronika.ro)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Hozzászólások  

 
#1 Süme 2013-10-03 15:23
Kevesen vagyunk s igy is széthuzunk. Igaz, hogy a mártirok kora rég lejárt. Most a politika eszköz egyeseknek a személyes elönyök könnyebb kiaknázásában, tökmindegy, hogy rmdsz, emnp, mpp....(meg ami majd ezek után alakul)
 
Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net