Hallatták hangjukat a magyar diákok

Hallatták hangjukat a magyar diákok

diakok„Nem határozhatják meg azt, hogy hogyan építsük fel a diáktanácsainkat, s nem dönthetnek a tudtunk nélkül a velünk kapcsolatos kérdésekben!” – jelentette ki a Megyei Konzultatív Tanácsgyűlés (MKT), a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) a döntéshozó fóruma.

Az idei év III. MKT-ját Brassóban szervezték, meg a Nebulónia Diákszövetséggel karöltve. Nyolc megye magyar diákjainak képviselői voltak jelen. Szó esett arról, hogy miként telt az elmúlt három hónap diáktanácsosi munkája, melyek a közeljövőbeli terveik. Megválasztották a MAKOSZ új vezetőségi tagjait: Fodor Lászlót elnöknek, Gáll Annát tanügyi és diákjogi alelnöknek, valamint Tóth Gábrielt külügyi alelnöknek. Megbeszélték a Diákok Jogainak Világnapja (November 17.) rendezvényeit, amelyeknek célja a figyelemfelkeltés lesz.
Az Oktatási Minisztérium ettől a tanévtől leküldött a diáktanácsoknak egy általa kidolgozott struktúrát, s ezáltal meghatározta azt is, hogy hogyan működjenek a diáktanácsok. Hogy mi a gond ezzel? Vannak diáktanácsok, akik egy saját, s már évek, évtizedek óta jól működő rendszer alapján dolgoznak, amelyk munkájával semmi gond nincs. Így miért kellene ezeket a bevált struktúrákat újrarendezni, és bevezetni helyettük egy újat, kezdetlegeset? Javaslatunk az, hogy az OM felhívása jogként és ne kötelezettségként jelenjen meg, mert vannak olyan szervezetek melyeknek egy előre kialakított struktúra segítséget, kiindulópontot jelent, más szervezeteknek viszont nehézséget, akadályt.
Ebben a tanévben úgy döntött az OM, hogy többé nem jelenhet meg képviselő a diákok részéről az iskola vezetőségi gyűléseken, ami komolyan befolyásolhatja a diákok jövőjét! Igenis fonosnak tartjuk, hogy a diákoknak legyen beleszólásuk mindennapjaikba, az őket érintő döntések megvitatásába, meghozatalába, fontos, hogy képviselhessék a saját érdekeiket. Nem jó, hogy abban a hitben neveljék a diákokat, hogy ez a demokrácia, mert nem az!
MAKOSZ sajtóiroda
 

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net