A történelmi műemléket működtető idegenforgalmi vállalalt komoly anyagi gondokkal küzd, képtelen megfelelően azt karbantartani és kihasználni. Ezért vetetette fel a Polgármesteri Hivatal, hogy átvenné és idegenforgalmi szempontból hasznosítaná a fellegvárat, amelynek környékét egyébként már rendbe is tette.

A tulajdonos nemrég 5,2 millióra becsülte a létesítmény értékét, amit a Városháza túlzónakminősített. Ezt követően 3,8 millió euróért kínálta fel a Megyei Tanácsnak. A Városháza mindenképpen meg kívánja szerezni a Fellegvárat, készpénzért vagy más ingatlant kínálva cserébe.

George Scripcaru polgármester közölte, hogy a legközelebbi tanácsülésen napirendre kerül a téma.

 

Az erődítmény a központi városmagtól északra emelkedő márgadomb, az ún. Schlossberg tetején helyezkedik el. A 15-16. század fordulója táján a völgyben húzódó városfalakat már veszélyeztethette a környező magaslatokra telepíthető ellenséges tüzérség, minek következtében Brassó középkori eredetű védőrendszerét külső erődök megépítésével bővítették. A Fellegvárat egyrészt a város, másrészt pedig a városfalak előtt húzódó kereskedelmi útvonal védelmére építették.

Építése 1524 tavaszán indult, amikor kőből és téglából patkó alakú tornyot - a mai erődítmény magját felépítették. A háromszintes erődöt cseréptetővel fedték, lőrésekkel és egy szuroköntő sorral is ellátták. Az új torony védelmére ugyanekkor négy ágyút vittek a várba. 1551-ben Erdély I. Ferdinánd, magyar király befolyása alá került, aki Giovanni Battista Castaldo parancsnokot bízta meg a hatalom átvételével. Castaldo zsoldos csapatok élén érkezett Erdélybe és katonai ellenőrzést vezetett be a térségbe. De Arco herceg, Castaldo alárendeltje, utasítására bővítették a brassói Fellegvárat 1552-1554 között. A munkálatok során három, bástyaszerű ágyútornyot ragasztottak az említett patkótoronyhoz, ugyanakkor egy falgyűrűvel is körbevették az erődítést. Ez utóbb elpusztult. Az erődítmény tervezője egyelőre ismeretlen, de bizonyára egy, a magyar király szolgálatában álló, olasz építészre bízták a feladatot. 1611-ben egy vizesárokkal és egy külső földsánccal erődítették a várat; 1618-ban tűzvész pusztította el az egyik tornyot, a rongálódások kijavítására a következő években került sor. 1630 körül építették a külső, sarokbástyákkal ellátott, négyszögű várfalat, amint ezt az északi bástyán elhelyezett emléktáblák tanúsítják.

A kastélynak is nevezett erődített vármagot szabálytalan négyszög alaprajzú, sarkain egy-egy bástyával védett külső várfal övezi. Egy hozzávetőleg 20 m széles árok valamint további sáncok, árkok és kisebb falazott erődök fokozták egykor a vár védelmét. A viszonylag kis méretű sarokbástyák belsejében az ágyúk számára kialakított lőkamrák (kazamaták) vannak, melyeknek a bástyák külső falán lőrések felelnek meg. Egy-egy henger alakú kis őrtorony magasodik továbbá minden bástya csúcsán. A bástyák élét csiszolt kőtömbökkel erősítették. Két emléktábla látható az északi bástya homlokzatán: az elsőnek latin felirata szerint a bástyaépítés Cristel Hirscher, brassói bíró, mandátuma alatt, 1630. július 19-25. között zajlott. A második kőtáblán egy olaszkoszorú fogja közre Brassó címerét, a bíró névbetűit és az építés évszámát. A külső várfal délkeleti szakaszának közepén emelkedik az egykor felvonóhidas kaputorony, amely Karolina császárné 1817-es látogatásának emlékére a Karolinentor nevet viseli. Modern kori felirata ellenére - „1580" - bizonyára egykorú a külső erődövvel, azaz 1630 körül építhették. Felső szintjét három szuroköntő és fordított kulcslyuk alakú lőrések jellemzik. A külső erődítmény belső falához illesztett kisebb épületek bizonyár már a Habsburg-helyőrség idejéből (1688 után) származnak és a 18. században kaszárnyákként működtek.
Az 1975-1981 közötti nagymérvű restaurálási munkálatoknak köszönhetően az együttes napjainkban vendéglátói és turisztikai létesítményként működik.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.