Hozta formáját az RMDSZ

Hozta formáját az RMDSZ

Victor Ponta miniszterelnök Szociáldemokrata Pártjának (PSD) 40 százaléknál kisebb arányú választási győzelmét mutatják az első részeredmények, amelyeket a vasárnapi európai parlamenti (EP-) voksolásról közölt hétfőn a bukaresti Központi Választási Iroda. Ezek alapján a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három EP-képviselőt küldhet Brüsszelbe.

A leadott voksok 93,54 százalékának összesítése után a szavazatok 37,25 százalékát a PSD (két kisebb kormányzati partnerével közös) választási listája kapta a vasárnapi exit pollok által jósolt 41-42 százalék helyett: ez 15 mandátumra elegendő. Emellett 10 néppárti (az RMDSZ-t is beleértve), 6 liberális, és egy független romániai képviselő dolgozik majd az EP-ben.

Az RMDSZ a megszámolt voksok 6,48 százalékát szerezte meg, így - ha az arányok nem változnak - három képviselője lesz az EP-ben. Az RMDSZ-listát vezető Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi EP-képviselők mellett az RMDSZ egy harmadik helyet is megszerezhet Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke számára.
Az év elején ellenzékbe vonult Nemzeti Liberális Párt (PNL) 14,86 százalékon áll, a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) a megszámolt voksok 12,26 százalékát kapta, míg a Traian Basescu államfő védnökségével idén alakult Népi Mozgalom Párt (PMP) 6,24 százalékot szerezhet.
A vasárnapi voksolás egyik nagy meglepetése, hogy a függetlenként indult Mircea Diaconu színművész, a PNL-ből kilépett volt kulturális miniszter 6,95 százalékos eredménnyel szerzett mandátumot az EP-ben.
Romániának 32 helye van az új EP-ben, így egy független jelöltnek a voksok 3,125 százaléka is elég lett volna ahhoz, hogy mandátumot szerezzen.
Romániában 2007-ben (az ország uniós csatlakozásának évében) Tőkés László, 2009-ben pedig Elena Basescu, a román államfő lánya szintén függetlenként jutott be az EP-be.
Euroszkeptikusnak, vagy szélsőségesnek minősített párt nem jut mandátumhoz Romániában. (mti)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net