Hidat építenek a Micşunicánál

Hidat építenek a Micşunicánál

camera6A Micşunicai felüljáró megépítése a brassói Saturn útiak régi igénye. A projektet azonban egy másikkal helyettesítették, helyére egy függőhidat építenek, amely műszaki megoldásait tekintve Brassóban eddig egyedülálló építmény lesz.

A felüljáró szükségességét a CF 300-as (Bukarest–Brassó) vasútvonalon túl elhelyezkedő ortodox temetők megközelítésének az igénye alapozta meg. Városházi szakemberek viszont arra a következtetésre jutottak, hogy a temető megközelítésének igényét egy a környék elérhetőségét nagyban javító és egyben kifizetődőnek számító projektbe lehet integrálni.

A „felüljárót" így a Crinului utca meghosszabbítása és a Minerva utca kereszteződésébe helyezték át, így kapcsolatot teremt a terelőút, a Saturn út és a volt tehergépkocsigyári vasúti vágányra épülő „bevásárlóút" között.

A terv része egy 710 méteres híd, egy 1 kilométeres út, amelyet, a meglevő vagy az építendő utakhoz csatlakoztatnak, négy körgyűrű révén.

A híd négysávos lesz, középen kivilágított, kétoldalt járdával, 10,8 méterrel a vasúti sínek felett. A két központi betonszlop magassága 60 méter lesz, ehhez csatlakoznak az acélsodronyok.

Amennyiben sikerül finanszírozást találni a készülőfélben levő tervre, a legtöbb három éven belül a híd megépül.

A városházi bejelentés eddig nem váltott ki osztatlan lelkesedést, a környéken lakók aggódnak a megnövekedő járműforgalom következményeitől.

camera1

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net