Nemzetközi védelmet kért Markó Attila

Nemzetközi védelmet kért Markó Attila

A Bica-ügyben megvádolt RMDSZ-képöviselő jelenleg Magyarországon tartózkodik, Magyarország és az USA segítségét kérte meghurcoltatása miatt.

Markó Attila közzétette Facebook-oldalán a kártérítéseket megállapító bizottság (ANRP) azon ülésének a jegyzőkönyvét, amelyen döntöttek abban a kártérítéses ügyben, amelyben nyomoz az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). A DNA kérésére a parlament megvonta a képviselő mentelmi jogát és kilátásba helyezte a képviselő letartóztatását. Markó nem jelent meg a DNA-nál kihallgatásra, jelenleg is Magyarországon tartózkodik és hivatalosan kéri Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok védelmét.

A jegyzőkönyvből kiderül, hogy Markó nem vett részt a március 15-én megtartott ülésen, hiszen aláírása nem szerepel az íveken. Korábban Markó azt nyilatkozta, hogy a nemzeti ünnep alkalmából Brassó megyében tartózkodott, ahol két megemlékezésen vett részt és mondott beszédet.

"Két napja került birtokomba a 393-P-2013-as számú korrupcióellenes nyomozati dosszié, az elhíresült „Bica-ügy" iratcsomója. Mindeddig állítottam, hogy nem voltam jelen azon az ominózus, 2011 március 15-i bizottsági ülésen, amelyen azt a kártérítést eldöntötték, ugyanis Brassó megyében több helyszínen is részt vettem a nemzeti ünnepi megemlékezésen. Az iratcsomó tartalma nemhogy megcáfolná állításomat, hanem be is bizonyítja, ugyanis sem a bizottsági ülés jegyzőkönyvén, sem pedig az ülés más dokumentumán nem szerepel az aláírásom! Ebből az következik, hogy az ügyészek mindvégig tudták, hogy nem voltam jelen! Ennek ellenére november 20-án – bár éltem a hallgatás jogával – gyanúsítottból vádlottá tettek, másnap pedig kérték az előzetes letartóztatásom jóváhagyását.

Éppen ezért ezúton szeretném nyilvánosságra hozni a 2011 március 15-i bizottsági ülés dokumentumait, amelyből minden kétséget kizáróan kiderül az igazság. A táblázat 143-as pontja a híres kártérítési jegyzőkönyv, ennek végén találhatók az „APROB" megjegyzés után a bizottság jelenlevő tagjainak aláírásai. A kézzel írott jelygzőkönyv (amely hat oldalas és két részből áll: 10-es törvény és földtörvény) ötödik oldalán olvasható, hogy a bizottság egyhangúlag jóváhagyja ezt a kártérítést, majd ezt követik ismét a jelenlévő tagok aláírásai.

Végül pedig a következő nyilatkozatot kívánom tenni:

1. Határozottan állítom, hogy pályafutásom során soha nem éltem vissza a hatalmammal, soha nem kértem és nem kaptam anyagi hasznot sem magam sem általam más valaki számára semmilyen restitúciós vagy kártérítési ügy elintézéséhez. Mivel én soha nem tettem, ezért elítélem mindazokat, akik a restitúciós és a kártérítési folyamatot saját egyéni céljaikra használták fel. Egyben elhatárolódom tőlük és képességeim szerint minden segítséget megadok, hogy ilyen visszaélések miatt ne vetüljön árnyék arra a folyamatra, amely a kommunista rendszer áldozatainak rehabilitálását célozta.

2. Mind a Mikó-pert, mind pedig ezt az ellenem indított új bűnvádi eljárást igazságtalannak, jogtalannak, politikai indíttatásúnak és koncepciósnak tartok, az alapvető emberi és közösségi jogok megsértéseként értékelek. Állítom, hogy ebben a pillanatban Romániában a jogállam és a jogbiztonság veszélyben van. Emiatt hivatalosan kértem Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok védelmét (e két ország diplomáciája követte nyomon tárgyalásról tárgyalásra a Mikó-pert is), ugyanakkor felhívtam figyelmüket a romániai jogállami és jogbiztonsági problémák elmélyülésére. Szándékomban áll ugyanezt tenni az európai és nemzetközi szervezetek irányába is.

3. A Bica-ügyben szereplő bizottági ülésen nem voltam jelen – ez most már nem csupán saját állításom, de az ügyirat tartalma is ugyanezt bizonyítja. Ezért követelem, hogy ennek az ügynek a nyomozásából azonnali hatállyal vonjanak ki, minden ellenem felhozott vádat ejtsenek, valamint vonják vissza az ellenem foganatosított biztonsági intézkedéseket!" - írja a Facebookon Markó Attila.

(forrás: Transindex)

 

 

 

 

 

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net