Drágul a taxis fuvar

Megdrágul a taxizás Brassóban.

A Városi Tanács úgy határozott, hogy december 1-jétől 2,2 lejre növeli a taxis fuvardíj felső határát. A nappali és az éjszakai fuvarozás eltérő tarifájú lesz.

Brassóban a taxis cégek egységes árat alkalmaznak, sokak szerint kartellbe tömörülve szabták meg az árat.

Chopin Brassóban

Szőcs Botond zongora előadására várják az érdeklődőket pénteken, november 21.-én 17 órától a Brassói Filharmónia Patria kistermében.

A zenekedvelők Chopin balladát, fantáziát, szonátát, noktürnöket hallgathatnak előadásában. A fiatal zongorista a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban végezte iskolai tanulmányait. Jelenleg a brassói Transilvania Egyetem Zeneművészeti Karának elsőéves hallgatója, tanára 2011. óta dr. Stela Drăgulin egyetemi tanárnő, a Transilvania Egyetem Zeneművészeti Karának a dékánja, elismert személyisége a hazai és nemzetközi zongoraiskolának.

Számos országos és nemzetközi versenyen vett részt, ahol tíz első helyezést ért el, közülük a legfrissebb a 2012-ben elnyert III. Victor Giuleanu Nemzeti Verseny első illetve különdíja, valamint a Remember Enescu-díj, amit a George Enescu Alapítvány ajánlott.

Szőcs Botond számos koncertet adott Brassóban, Marosvásárhelyen és Bukarestben. A 2012-2013-as évadban megkezdte a szólisztikus fellépéseinek sorozatát a hazai szimfonikus zenekarok kíséretében, repertoárja W. A. Mozart F-dúr, KV 459 Koncertjét zongorára es zenekarra, L. van Beethoven 3. c-moll Koncertjét zongorára és zenekarra és F. Chopin 1. Zongoraversenyét foglalja magába.

Az előadásra a belépés díjtalan.

Téli program a Hétlétráknál

A Hétlátrákat és az ott üzemelő tiroli csúszdát kezelő négyfalusi erdészeti hivatal közölte, hogy a hét végétől új látogatási programot vezetnek be.

Eszerint szombaton és vasárnap 10–17 óra között lesz látogatható a Hétlétrák, ugyane program szerint működtetik a 2174 m-es tiroli csúszdát is. A Hétlétráknál 10 lej a belépő, a tiroli csúszda használatáért a felnőtteknek 50 lejt, a gyermekeknek 20 lejt kell fizetni.

Jó hír, hogy demberre elkészül a barcarozsnyói fogaskerekű is, karácsonykor állítólag már használni is lehet. A 165 m-es távon közlekedő fogaskerekűvel lehet majd feljutni a városból a hegytetői parasztvárba. Naponta 700 személyt szállíthat.

Négyfalusi rendezvények

Örök élet vasárnapja Bácsfaluban

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él." (János 11,25)

November 23-án, az egyházi esztendő utolsó vasárnapján 11-órától tartandó istentisztelet keretében megemlékezünk mindazokról az egyháztagjainkról, akik az elmúlt egyházi esztendőben haltak meg. Megemlékezünk Kirsch Zoltánról (58), Gödri Annáról (80), Girószász Rózáliáról (79), Kónya Erzsébetről (72), Buda Annáról (83), Kovács Györgyről (79), Bartha Lenkéről (93) és Molnár Rózáról (82).

Szeretettel várjuk emlékező istentiszteletünkre szeretteiket, hozzátartozóikat.

 

Borcsa est Bácsfaluban

A Borcsa Mihály Keresztyén Kulturális Egyesület november 27-én 18-órától a bácsfalusi gyülekezet termében Borcsa estet szervez. Ebből az alkalomból Gábor Áron 200. születésnapja címmel vetítettképes előadást tart Rab Sándor történész. Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

Barcsa István bácsfalusi lelkész – egyesületi titkár

Adventi vásár és koncert Bácsfaluban

November 30-án, advent első vasárnapján adventi vásárt és koncertet szervezünk. Az adventi vásárt az istentisztelet után nyitjuk meg, ahol a négyfalusi árusok adventi süteményekkel, karácsonyi díszekkel és sok más ínyencséggel várják a vásárba látogatókat.

Házi sültkolbászt, kávét, teát és forralt bort is lehet vásárolni, amelyet a bácsfalusi presbiterek készítenek elő.

17 órától adventi koncertet tartunk a bácsfalusi evangélikus templomban, ahová minden zene- és énekkedvelőt sok szeretettel várunk.

Az árusok jelentkezését a 0745 929 314-es vagy a 0268 272 350-es telefonszámon várjuk.

Barcsa István ev. lelkész

 

Külföldön dől el a választás?

Az exit-poll eredmények szerint a két államfőjelölt szinte azonos eredményt ért el, a különbség bőven a hibahatáron belül van. A külföldön élő román állampolgárok szavazatai dönthetik el a végeredményt. A választási részvétel 19 órakor 58,65%-os volt.

Brassó megyében 19 órakor 60,86%-os, Hargita megyében 19 44,21%-os volt a részvétel, Kovászna megyében 46,43%-os, Maros megyében pedig 54,28%. Az erdélyi megyék, a Partium, a Bánság lamkossága is 50%-ot meghaladó arányban szavazott.

Úgy tűnik, Klaus Johannisnak sikerült behoznia a Victor Pontával szembeni, az első forduló végén fennálló kb. 10%-os lemaradását.

Exit-poll eredmények:

• Realitatea TV közvéleménykutatás, 19.30 óra: Victor Ponta 50% – Klaus Johannis 50%

• Ires közvéleménykutatás/Digi 24 TV: Johannis 50,9%  – Ponta 49,1%

• CSCI közvéleménykutatás/Romania TV:  Ponta 50,72% – Johannis 49,28%

• Sociopol közvéleménykutatás/Antena3 TV: Ponta 50,9% – Johannis 49,1%

• CURS közvéleménykutatás: - Johannis 51,5% – Ponta 48,5%

 

A hazai közvéleménykutatások nem tartalmazzák a több mint 400 ezer külföldön szavazó román állampolgár véleményét, így, adott esetben ezek a szavazatok jelenthetik a mérleg nyelvét, dönthetik el a választás eredményét.

Mindkét fél a 21 órás sajtótájékoztatóján a választóbiztosok éberségére, a szavazatszámlálás korrektségének a fontosságára hívta fel a figyelmet.

Több városban utcán tüntetnek, követelve a külföldi szavazóhelyiségek nyitvatartási idejének a meghosszabbítását. (brasso.ro)

 

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net