Borbély László: „Hemzseg a valótlanságoktól és az ellentmondásoktól az ellenem irányuló feljelentés”

Borbély László: „Hemzseg a valótlanságoktól és az ellentmondásoktól az ellenem irányuló feljelentés”

„Az ügyészség túlkapásának eredménye az, aminek ma tanúi lehetünk.

Én szeretném azt hinni, hogy jogállamban élünk, viszont egy jogállamban a Büntetőtörvénykönyv azt írja elő, hogy bűnügyi dossziékat csak abban az esetben lehet újranyitni, amennyiben új bizonyítékok kerülnek elő, az én esetemben pedig, ez egyáltalán nem áll fenn" – nyilatkozta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a jogi bizottsági meghallgatását követően, amelynek során a képviselőházi testület úgy döntött, jóváhagyja mentelmi jogának megvonását.

„Ennek a feljelentésnek, amely több mint 3 évvel az ügyem lezárása után érkezett, semmi köze nincs a 2012-ben lezárt ügyhöz. Ami a dossziéba, a régi adatok mellé bekerült, nem több mint egy 1 oldalas feljelentés, amelyet egy úgynevezett „kapcsolatember" tett le 2014. december 29-én a nagyváradi Korrupcióellenes Hatósághoz (DNA). Ez a személy vallomásában azt állítja, egy nagyváradi üzletembertől átvett egy bizonyos pénzösszeget, amelyet egy benzinkútnál átadott egy ismeretlen személynek, akitől majd hozzám jutott volna el a pénz. A dossziéban nyoma sincs annak, hogy az ügyészek a legalapvetőbb előzetes kutatást elvégezték volna annak érdekében, hogy kiderítsék a bűncselekményre utaló elemeket. Nem ellenőrizték le, hogy van-e igazságalapja a szóban forgó feljelentésnek, és nem hallgatták ki azt a személyt sem, akitől a feljelentés értelmében, a pénzösszeg származott. Három napra rá mégis elküldték az ügyészség kérését a Legfelsőbb Bírósághoz" – fogalmazott Borbély László. Hozzátette: a Büntetőeljárási Törvény értelmében, az ügy újraindítását kizárólag az előző ügyet lezáró ügyész kérhette volna, de ezt a tényt is figyelmen kívül hagyták.

„Én sem a nagyváradi üzletembert, aki a pénzt adta volna, sem pedig az önfeljelentést megíró személyt nem ismerem, arról nem is beszélve, hogy az üzletember nevéhez kötődő cégeknek, információim szerint, semmilyen szerződésük nem volt a Román Vízüggyel, tehát okafogyott az az állítás a feljelentésből, hogy ilyen szerződésekért adták volna ezt az összeget. Egyszóval, a feljelentés hemzseg a valótlanságoktól és az ellentmondásoktól, és minden törvényes eszközt fel fogok használni arra, hogy ezt be is bizonyítsam" – hangsúlyozta Borbély László.

Elmondta, a mostani közhangulatra való tekintettel fontos, hogy a hasonló ügyek minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak, átláthatóan kezeljék ezeket, hiszen elfogadhatatlan, hogy bármikor bárki bemehet az ügyészségre, megírhat egy rosszindulatú feljelentést, és annak alapján, minimális ellenőrzések nélkül, bárki ellen elindulhat az eljárás. (rmdsz.ro)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net