Kelemen: stagnál a kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése

Kelemen: stagnál a kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése

Lassan halad a kisebbségi jogok törvénybe ültetése Kelemen Hunor szerint. Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetője leszögezte: a már megszerzett jogok megnyirbálására is akad példa.

A politikus részt vett a Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségekről szóló szemináriumsorozatán, amelyet minden évben megrendeznek az erdélyi városban. Kelemen szerint Romániában számos előrelépés történt a nemzeti kisebbségek jogait szabályozó törvényi keret bővítése vonatkozásában, de ez a folyamat jelenleg stagnál. Sőt, a megszerzett jogok megnyirbálására is vannak kevésbé átlátható intézkedések, ilyen például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esete.

Az RMDSZ szenátora, Klárik László azt közölte: két magyarellenes törvénytervezetet utasított el legutóbbi ülésén a Szenátus. Az egyik az autonómiapárti megmozdulásokat, a másik pedig az "etnikai zászlók" nyilvános használatát büntette volna. (MTI/MH)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net