Erdély

Államközi egyezmények garantálják a kisebbségi jogokat

 Hargita megye önkormányzatának az elnöke - aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) országos önkormányzati tanácsa elnöki tisztségét is betölti, és az RMDSZ elnökségének is tagja - egy blogbejegyzésben fejtette ki álláspontját, amelyet csütörtökön mind az Agerpres, mind a Mediafax hírügynökség idézett.

"Valójában egyetlen út maradt, amelyet követve igazán tartós…

Bővebben

Szobrokat rongálnak

Szobrokat rongálnak

Újabb gyergyószentmiklósi szobrot és emlékművet rongáltak meg ismeretlenek a múlt hét végén – közölte a Székelyhon portál.

Fogarasy Mihály római katolikus püspök gyergyószentmiklósi mellszobrát és Jakab Antal római katolikus püspök emlékművét vélhetően szombat éjjel öntötték le ismeretlen eredetű olajos folyadékkal.

Madaras Szidónia, a Polgármesteri Hivatal szóvivője közölte, ismét feljelentést tettek…

Bővebben

Zsákutca a Nobel-díjra való jelölés

Zsákutca a Nobel-díjra való jelölés

A maszol.ro hírportálnak adott nyilatkozatában zsákutcának nyilvánította Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke azt az egyik közösségi oldalon indult kezdeményezést, hogy jelöljék Nobel-békedíjra.

A szerzetes kijelentette, nem vitatja el senkitől a jóhiszeműséget, de mindenkit arra biztat, hogy elérhető célokat fogalmazzon meg maga és közössége számára.…

Bővebben

Veszélyben a Székely szabadság napja

Veszélyben a Székely szabadság napja

Csak részben engedélyezte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által március 10-re meghirdetett, Székely szabadság napja elnevezésű tömegrendezvényt Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere.

A polgármester hivatalos válaszát a Krónika napilap ismertette szerdai számában. A lap internetes oldalán az átirat másolatát is közzétették. Ebben Dorin Florea közölte, jóváhagyta a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművénél…

Bővebben

Ismét megbüntették Floreát

Ismét megbüntették Floreát

Diszkriminációért 8000 lejes bírságot szabott ki Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterre szerdai ülésén az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amiért a polgármester nem gondoskodott a marosvásárhelyi iskolák kétnyelvű feliratozásáról.

Asztalos Csaba (a fotón), a CNCD elnöke elmondta: a hatóság korábban csak figyelmeztetésben részesítette a polgármestert a magyar nyelvű feliratok hiányáért, és csak…

Bővebben

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net