Új magyar nagykövet Bukarestben

Új magyar nagykövet Bukarestben

Zákonyi Botond elmondta, Magyarország kétoldalú kapcsolatai közül talán a romániai a legösszetettebb, mandátuma egyik legfontosabb feladata pedig azzal a történelmi pillanattal függ össze, hogy az itt élő magyarok első ízben vehetnek részt a magyarországi választásokon.

Rámutatott: ez az esemény megköveteli a román illetékesek tájékoztatását, akárcsak a szavazás nemzetközi szabványoknak megfelelő, demokratikus lebonyolítását.

A romániai szokásjog szerint akkortól számít egy külföldi diplomata teljes jogú nagykövetnek – vagyis akkor találkozhat miniszterekkel, vehet részt nyilvános eseményeken, adhat interjúkat –, ha átadta megbízólevelét az államfőnek. Zákonyi november óta várt arra, hogy átadhassa megbízólevelét Băsescunak, miután elfoglalta állomáshelyét, amelyre szintén hónapokat kellett várni.

Korábban az erdélyi magyar sajtó arról cikkezett, hogy szokatlanul sokáig tartott, amíg Románia megadta az úgynevezett fogadó nyilatkozatot (agrément) ahhoz, hogy az új magyar nagykövet megkezdhesse munkáját. A magyar fél még július végén benyújtotta a Zákonyi Botond hivatalba lépéséhez szükséges, fogadó nyilatkozat iránti kérését, Füzes Oszkár leköszönő nagykövet pedig október elején elhagyta addigi állomáshelyét.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net