Változás a kormányban

Változás a kormányban

Lemondott csütörtökön Daniel Chițoiu pénzügyminiszter, aki a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltötte a kormányban. 

A liberális politikus (a képen) azzal indokolta lemondását, hogy új megbízatást kapott a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), amelynek főtitkárává nevezik ki.
Chițoiu azt követően jelentette be távozását a kabinetből, hogy csütörtökön vita tört ki a kormányzó pártszövetségben a liberálisok és a szociáldemokraták között a kormány egyik intézkedésével kapcsolatban.

Mint ismert, Victor Ponta miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy áprilistól hitelátütemezést bátorító adókedvezményben részesülhetnek az eladósodott banki ügyfelek. A liberális vezetők azt állították, hogy Chițoiu is részt vett az intézkedés kidolgozásában, ennek ellenére nem értesítette pártját a javaslat tartalmáról. A lemondás egyik oka az is lehet, hogy Chiţoiu felesége ellen büntetővizsgálat indult.

Klaus Johannis, a PNL első alelnöke csütörtökön azt kifogásolta, hogy ez nem jobboldali intézkedés, a liberálisok ugyanis jobboldali pártnak tekintik magukat annak ellenére, hogy a szociáldemokratákkal léptek koalícióra.  A média értesülései szerint a liberálisok több minisztert is lecserélhetnek, erről várhatóan pénteken határoznak, amikor ülésezni fog a párt bővített körű vezetőségi testülete. (mti)

Frissítés: pénteken Chiţoiu mellett három másik minisztert hívtak vissza liberálisok és javaslatot tettek négy új miniszter személyére.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net