Megszavazták a kormányt

Megszavazták a kormányt

Bizalmat szavazott kedden a Parlament Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök új koalíciós kormányának, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is részt vesz. A két RMDSZ-es miniszter nyilatkozott az MTI-nek. Kelemen Hunor a kulturális programok és az örökségvédelem finanszírozását bővítené a bukaresti kulturális tárca élén, Korodi Attila környezetvédelmi miniszterként nem tekinti prioritásnak a verespataki bányaberuházást.

A kormány új szerkezetéről és összetételéről szóló parlamenti határozatot 346 szavazattal 192 ellenében fogadta el a parlament két házának együttes ülése. A határozat elfogadásához 288 támogató voksra volt szükség. Victor Ponta azt követően változtatott a kabinet szerkezetén és politikai összetételén, hogy múlt héten a liberálisok kiléptek kormányból és ellenzékbe vonultak. A Ponta vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) és két kisebb szövetségese – a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) – hétfőn megállapodást kötött az RMDSZ-szel.

A bizalmi szavazás előtt Victor Ponta az ország stabilitásának fontosságát hangsúlyozta a Románia szomszédságában, Ukrajnában kialakult válságra utalva. „Minden politikust felelősségteljes magatartásra szólítok fel: a politikai viták nem érinthetnek olyan témákat, amelyek ellenőrizhetetlen etnikai vagy társadalmi feszültséget szíthatnak. A kormányoldalnak és az ellenzéknek egyaránt felelőssége azt bizonyítani, hogy Románia európai, demokratikus állam, amely betartja a kisebbségek jogait, és nem szabad azoknak a szélsőségeseknek a csapdájába esnünk, akiket estéről estére a tévé képernyőjén látunk" – jelentette ki.

A vitához az RMDSZ nevében hozzászóló Markó Béla szenátor, a szövetség volt elnöke rámutatott: a magyarságnak sincsenek más igényei, mint a román többségnek, vagyis hatékony oktatást szeretne, nyelvét és jelképeit szabadon akarja használni a közigazgatásban. Hozzátette: nemzeti megbékélés nélkül, a kisebbségeknek a döntéshozatalból való kirekesztésével nem lesz fejlődés Romániában.

A bizalmi szavazást megelőző parlamenti vitában a frissen ellenzékbe vonult Crin Antonescu liberális pártelnök bejelentette, hogy lemond a szenátus elnöki tisztségéről. Antonescu azt javasolta a szociáldemokrata miniszterelnöknek, hogy mindketten váljanak meg attól a tisztségtől, amelybe a korábban kormányzó, közelmúltban felbomlott Szociálliberális Szövetség (USL) juttatta őket, és felszólította Victor Pontát, mondjon le kormányfői tisztségéről. Az új miniszterek beiktatását alkotmányossági óvás hátráltathatja. (MTI/gandul.info)

 

Frissítve: Ma este Ponta miniszterelnök a Cotroceni-palotába ment, miután korábban telefonon nem sikerült egyeztetnie az új kormány beiktatására vonatkozóan az államelnökkel.

 

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net