Kilépnek a kormányból?

Kilépnek a kormányból?

A kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elvárja, hogy Románia lépjen ki abból a perből, amely a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezés ügyében indult az Európai Unió bíróságán, ellenkező esetben fontolóra veszi a koalícióból való kilépését – erősítette meg az MTI-nek szombaton Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a kormány miniszterelnök-helyettese.

Az RMDSZ az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen dolgozta ki a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést, amely a kisebbségvédelmet érintő témákban szorgalmaz uniós szintű jogalkotást. A kezdeményezés bejegyzését az Európai Bizottság (EB) elutasította: ez ellen fellebbezett az RMDSZ a luxemburgi bíróságnál, a perbe pedig  Románia is belépett, de nem az RMDSZ, hanem az EB oldalán. Kelemen Hunor hangsúlyozta: az európai polgári kezdeményezést becsületbeli ügynek tartja, a koalíciós feszültségnek pedig csak az lehet a megoldása, ha Románia kilép a perből. (mti)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net