Ország

RMDSZ-kritika a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak

RMDSZ-kritika a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség aggodalommal vette tudomásul a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) álláspontját a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetről.

A Legfelsőbb Bírói Tanács, a hazai igazságszolgáltatás függetlenségének letéteményese túllépett alkotmányos hatáskörén azzal, hogy politikai álláspontot fogalmazott meg politikai témáról a sajtóban megjelent törvénytervezet kapcsán. A Legfelsőbb Bírói Tanács nem…

Bővebben

„Beépített” jelölt?

„Beépített” jelölt?

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kéri a román ellenzék, miután Traian Basescu államfő kijelentette, hogy titkos ügynök van az elnökjelöltek között.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselőházi frakciói csütörtökön jelentették be, hogy a jövő hét elején kérni fogják a ház vezetőségétől vizsgálóbizottság felállítását, amelynek feladata lenne…

Bővebben

Felavatták Bem szobrát

Felavatták Bem szobrát

Felavatták Bem Józsefnek (1794-1850), az 1848/49-es szabadságharc lengyel származású tábornokának Koltón felállított mellszobrát vasárnap.

A hagyományos Petőfi-emlékünnep keretében megtartott rendezvényen Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta, hogy a Teleki-kastély kertjében Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobor mellett újabb alkotással gazdagodik a hagyományaira büszke község.

A…

Bővebben

Bírói NEM!

Bírói NEM!

Megkérdőjelezte a napokban kiszivárgott székelyföldi autonómiatervezet alkotmányosságát a bírák és ügyészek szakmai testületeként működő Legfelső Bírói Tanács (CSM).

Csütörtökön kiadott állásfoglalásában a CSM egy sor alkotmányos és törvényes előírást ajánlott a román sajtóban megjelent Székelyföld speciális státusa című törvénytervezet megszövegezőinek figyelmébe, függetlenül attól, hogy kik a szerzői. A bírák testülete…

Bővebben

Macovei manipulál

Akik székely autonómiáról beszélnek most, azok Moszkva játszmáját segítik - jelentette ki Monica Macovei néppárti EP-képviselő, aki függetlenként indul a novemberi államfőválasztáson.

A politikus arra utalt, hogy a bukaresti kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a székelyföldi autonómiáról dolgozott ki törvénytervezetet, amelyet a közeljövőben szándékszik közvitára bocsátani. "Az…

Bővebben

Elnöki túlzás

A román vezetők nem akarták kommentálni azt a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) tulajdonított székelyföldi autonómiatervezetet, amely a napokban került nyilvánosságra: Victor Ponta miniszterelnök szerint nem kormányzati projektről van szó, Traian Basescu államfő pedig azt állította, el sem olvasta a dokumentumot.

A miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva annyit mondott: nem volt…

Bővebben

Nyitott a koalícióra

A novemberi elnökválasztáson induló Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) kormányfő nem ragaszkodik hozzá, hogy pártja adja Románia következő miniszterelnökét abban az esetben, ha őt megválasztják államfőnek – derült ki a politikus egy hétfő esti televíziós nyilatkozatából.

„Ismerem jól a PSD-t, nem hinném, hogy minden tisztséget meg kellene szereznie. Az a fontos,…

Bővebben

Alkalmatlannák tartják a román jelöltet

Alkalmatlannák tartják a román jelöltet

A Székelyföld területi autonómiájáért küzdő Székely Nemzeti Tanács alkalmatlannak találja Corina Cretu román biztosjelöltet arra, hogy az Európai Bizottságban a regionális politikákért feleljen.

Izsák Balázs SZNT-elnök az MTI-nek elmondta: az EU működéséről szóló szerződés a regionális politika céljaként határozza meg a régiók közötti egyenlőtlenségek kiküszöbölését, a leszakadó régiók felzárkóztatását. Hozzátette,…

Bővebben

Újabb büntetés Coposnak

Újabb büntetés Coposnak

Adócsalásért négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Bukaresti Törvényszék az úgynevezett lottóperben George Copos üzletembert, aki 2004 és 2006 között kis- és középvállalkozásokért felelős államminiszter (miniszterelnök-helyettes) volt a Tăriceanu-kormányban.

A vád szerint Copos kibújt adókötelezettségei teljesítése alól, és több mint egymillió eurónyi kárt okozott az államnak, amikor 2004-ben az…

Bővebben

Földrengés Prahova megyében

Földrengés Prahova megyében

A helyi idő szerint éjjel 22.45-kor (közép-európai idő szerint 21.45-kor) bekövetkezett esemény az idei legerősebb földmozgás volt Romániában.

 A geofizikai intézet közlése szerint a földrengés fészke mintegy 100 kilométeres mélységben volt a Bukaresttől mintegy 80 kilométerre északnyugatra fekvő Băicoi város térségében.

Románia, különösen pedig a Kárpátok keleti lejtőin…

Bővebben

Pártot alapít Diaconu

Pártot alapít Diaconu

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányzati részvétele elleni tiltakozásul kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD) a magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, s azt is bejelentette, hogy Egyesült Románia Párt néven új politikai pártot alapít.

Sajtóértekezletén úgy vélekedett, hogy az RMDSZ instabilitási tűzfészek, amely ellehetetleníti az etnikumok békés együttélését,…

Bővebben

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net