Ország

Szabadlábon Năstase

Szabadlábon Năstase

Feltételesen szabadlábra helyezik a börtönbüntetését töltő Adrian Nastase volt kormányfőt, erről csütörtökön hozott jogerős ítéletet az Ilfov megyei törvényszék.

A szociáldemokrata politikust idén januárban másodszor ítélték letöltendő szabadságvesztésre: négy évet kapott egy korrupciós perben, miután 2012-ben két év szabadságvesztést róttak ki rá egy másikban. Tekintettel arra, hogy visszaesőnek minősült, összbüntetését…

Bővebben

Analfabetizmus Romániában

Analfabetizmus Romániában

A 2011-es statisztikák alapján mintegy negyedmillió ember nem tud írni és olvasni Romániában. A 2002-es népszámlálás adataihoz képest körülbelül ötven százalékkal csökkent az analfabéták aránya. Az írástudatlanok ma elsősorban az ország déli és keleti régióiban felülreprezentáltak.

A felmérések meglepetéseket is tartogatnak azonban: kiderül például, hogy az ország észak-nyugati részében -…

Bővebben

Borbély, Markó nem vállalja

Borbély, Markó nem vállalja

Biró Rozália, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) belső parlamentjeként működő Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke válthatja Kelemen Hunort a román miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri poszton.

Az RMDSZ nőszervezetének elnöki tisztségét is betöltő nagyváradi szenátor a lapnak úgy nyilatkozott: Kelemen Hunor őt javasolja utódjául a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtöki ülésén,…

Bővebben

Dan Voiculescu lányainak anyja magyar volt

Érdekes  részletet közöl a tegnap 10 év börtönbüntetésre ítélt médiaoligarcha, Dan Voiculescu magánéletéről a maszol.ro.

A pénteken jogerősen tíz év börtönre ítélt Dan Voiculescu politikus-üzletember első felesége egy székelyföldi gyökerű magyar nő volt. Égető Zsófiának hívták, a szülei a negyvenes években költöztek Háromszékről Bukarestbe – írja blogjánaz ítélethirdetés után…

Bővebben

Augusztus 1-jén távozik

Augusztus 1-jén távozik

Ma reggel tanácskozott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Victor Ponta kormányfővel. Augusztus elsejei hatállyal mond le kormányfőhelyettesi és kulturális miniszteri tisztségéről Kelemen Hunor.

Ezt az RMDSZ elnöke hétfőn közölte Victor Pontával. Kelemen Hunor egyelőre nem nevezte meg utódját a miniszterelnökkel tartott találkozóján – írta kormányzati forrásokra hivatkozva a Mediafax. A szövetségi elnök…

Bővebben

Elutasított jelölt

Elutasított jelölt

Elutasította Traian Basescu  államelnök Biró Rozáliának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kulturális miniszterjelöltjének a kinevezését.

Basescu ezt csütörtökön késő délután jelentette be az elnöki hivatalban. Kijelentette, hogy szerinte Biró Rozália alkalmatlan erre a tisztségre. Hozzátette: ha a későbbiekben bármely más minisztérium élére javasolják, amik kapcsolódnak a közigazgatásban szerzett tapasztalatához,…

Bővebben

Se veled, se nélküled

Se veled, se nélküled

Kelemen Hunor nem, az RMDSZ marad a kormányban.

A Szövetségi Állandó Tanács a kormányban való maradás mellett döntött, továbbá felkérte a Szövetség elnökét, hogy vállalja el az államfő-jelöltséget. Még nem tudni, hogy Kelemen helyét ki foglalja el a kormányban.

A két koalíciós partner közti nézeteltérés kiváltó oka az, hogy Románia…

Bővebben

Băsescu nemet mond?

Băsescu nemet mond?

Traian Băsescu elnök egy kedd délutáni televíziós interjúban azt mondta: nem nevezi ki kulturális miniszterré Biró Rozáliát és költségvetési miniszterré Claudiu Mandát. Szerdáig vár még az esetleges hivatalos elutasítással, arra számítva, hogy vagy Victor Ponta miniszterelnök vonja vissza jelöltjeit, vagy a jelöltek maguk lépnek vissza.

„Időt adok Victor Pontának, hogy…

Bővebben

Băsescu már tudja

Băsescu már tudja

Szerinte az RMDSZ nem lép ki a kormányból.

A román állam reflexből, hagyományainak megfelelően, automatikusan cselekszik, amikor a kisebbségekkel kapcsolatos politikáját támadás éri - magyarázta csütörtökön Traian Băsescu, miért nem tájékoztatta a bukaresti külügyminisztérium a kormányban részt vevő RMDSZ-t arról, hogy a magyar szövetséggel szemben lépett perbe a luxemburgi bíróságon…

Bővebben

Túlkapással vádolják a hírszerzést

Túlkapással vádolják a hírszerzést

Hevesen bírálják az erdélyi magyar politikusok a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójának minapi kijelentését, miszerint a titkosszolgálat mindent elkövet a székelyföldi önrendelkezés megakadályozásáért – írja a Krónika.

Mint ismert, George Maior hétfőn egy interjúban kijelentette: „azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a…

Bővebben

Az RMDSZ térfelén a labda – Ponta nem alkuszik

Az RMDSZ térfelén a labda – Ponta nem alkuszik

Victor Ponta miniszterelnök bízik abban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem lép ki a kormányból, ugyanakkor leszögezte, hogy a román állam politikája nem lehet alku tárgya. Az RMDSZ pénteken konzultál a területi szervezetekkel a kormányból való esetleges kilépésről.

A kormányfő a B1 hírtelevízió hétfő esti műsorában beszélt arról…

Bővebben

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net