Cameron ismét kritizál

Cameron ismét kritizál

Az Európai Unió alapítói sem számolhattak olyan mértékű „népvándorlással”, amely az EU kelet-európai bővítése után nyugat felé megindult, ezért szükséges az unión belüli munkaerőmozgás szabályozásának átalakítása – mondta a brit miniszterelnök.

David Cameron a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában alig burkoltan az EU további bővítésének brit vétóját is kilátásba helyezte a London által igényelt szigorítások elmaradása esetére.

A konzervatív párti kormányfő szerint az EU-n belüli szabad mozgásnak „vannak jó részei”, számos külföldön élő és dolgozó brit állampolgár is élvezi ennek előnyeit, emellett Nagy-Britanniának is haszna származik a szakképzett külföldi munkaerőből.

Cameron azt mondja, ugyanakkor két „félrecsúszott” eleme is van a korlátozás nélküli munkaerő-áramlásnak. Az egyik az, hogy sokan csak a szociális juttatásokért költöznek más EU-országokba, és ezt meg kell akadályozni, a másik a munkaerő-vándorlás puszta mérete.

A konzervatív párti kormányfő kijelentette: miután Lengyelország, Magyarország és a többi közép- és kelet-európai ország csatlakozott az EU-hoz, 1,5 millióan érkeztek a térségből Nagy-Britanniába. „Ez masszív népvándorlás, és ezért a jelenleginél jobb szabályozásra van szükség” – fogalmazott.

A brit kormányfő szerint ez „teljes mértékben elérhető”, tekintettel arra, hogy új tagállamok felvételéhez egyhangú döntésre van szükség az EU-tagok részéről a bővítés feltételeiről. Cameron nem mondta ki a „vétó” szót, de kijelentette: az egyhangú döntés követelménye révén Nagy-Britanniának lehetősége lesz a jövőbeni EU-bővítési döntések során arra, hogy az új tagok felvétele fejében a jelenleginél „keményebb, robusztusabb” szabályozáshoz ragaszkodjék.

A brit miniszterelnök a vasárnapi BBC-interjúban nem erősítette meg, de nem is cáfolta egyértelműen azokat a brit sajtóértesüléseket, amelyek szerint a Konzervatív Párt 75 ezerben szabná meg a külföldi EU-állampolgárok nagy-britanniai bevándorlásának éves kvótáját.

David Cameron megerősítette azt a hivatalosan már tavaly bejelentett tervet, amely szerint ha a Konzervatív Párt kormányon marad a 2015-ben esedékes parlamenti választások után, a brit választók 2017 végéig népszavazáson dönthetnek arról, hogy Nagy-Britannia az EU tagja maradjon-e. A kormányfő megerősítette ugyanakkor azt is, hogy addig a brit kormány újratárgyalja viszonyrendszerét az EU-val, és így a választóknak valójában azt kell majd eldönteniük, hogy a tárgyalások eredményeként kialakult új viszonyrendszer alapján is az unióban szeretnék-e látni hazájukat.

A vasárnap közölt legfrissebb felmérés szerint jelentős – és immár csaknem abszolút – többségben vannak azok, akik szerint az országnak ki kellene lépnie az EU-ból.

 

 

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net