Megszüntetnék a mentességet?

Megszüntetnék a mentességet?

A cseh kormánynak mihamarabb kérni kellene az Európai Uniót, hogy szüntesse meg a Cseh Köztársaság mentességét a lisszaboni szerződéshez csatolt emberi jogi charta hatálya alól – jelentette ki szerdán Jirí Dienstbier, az új cseh kormány emberi jogi minisztere.

A mentesség megadása Václav Klaus akkori cseh államfő feltétele volt ahhoz, hogy aláírja a 2009-ben elfogadott lisszaboni szerződést, amely az EU új működési szabályait tartalmazza. Klaus szerint ugyanis csak az egykori Csehszlovákiában élő németek és magyarok jogfosztását kimondó Benes-dekrétumok hatályban tartásával lehet megakadályozni, hogy a második világháború után kitelepített szudétanémetek esetleg visszakövetelhessék az elkobzott vagyonukat.

Az elnöktől eltérően azonban a cseh jogászok többsége is úgy vélte, hogy ez a kockázat nem reális.

Az egykori Csehszlovákia másik tagállama, Szlovákia esetében ugyanakkor már vizsgálatot kezdeményezett az Unió; emellett a dekrétumok eltörlését, a közigazgatás átalakítását és a kettős állampolgárság engedélyezését követelte Szlovákiától az Emberi Jogok Közép-európai Bizottsága nevű, Belgiumban működő civil szervezet.

Eduard Benes csehszlovák államfő második világháború után kiadott dekrétumai alapján a csehszlovákiai németeket és magyarokat megfosztották állampolgárságuktól, és vagyonukat elkobozták. Mintegy hárommillió németet később kitelepítettek az országból, míg a szlovákiai magyarok kitelepítését a potsdami nagyhatalmi értekezlet 1945 nyarán nem hagyta jóvá. A csehszlovák hatóságok ezért a „magyar kérdést” más eszközökkel, lakosságcserével, illetve a felvidéki magyarság úgynevezett reszlovakizációjával próbálták „megoldani”.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net