Eltörölték a nyelvtörvényt

Eltörölték a nyelvtörvényt

Ukrajnában befogadó jellegű konszolidációs folyamatra van szükség, amelynek során tiszteletben tartják a demokratikus értékeket, és biztosítják a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek jogait - mondta Martonyi János külügyminiszter (a fotón) Budapesten, a V4-ek, valamint Románia, Bulgária és Görögország találkozóján. A Külügyminisztérium közölte: Takács Szabolcs, a tárca biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgatója hétfőn fogadta Ukrajna budapesti nagykövetét, Jurij Muskát. A találkozón többek között szó esett az ukrán parlament hétvégén hozott döntéseiről is.

A visegrádi országok (V4), valamint Bulgária, Románia és Görögország külügyminisztereinek budapesti találkozója után tartott sajtótájékoztatón a miniszter kiemelte: Ukrajnában a regionális nyelvek használatáról szóló törvényt vasárnap hatályon kívül helyezték, ami nem jó hír.

De olyan hírek is érkeztek, amelyek szerint új, remélhetőleg a korábbinál jobb törvényt fogadnak el, és ezt hétfőn délelőtt a budapesti ukrán nagykövet is megerősítette - tette hozzá Martonyi.

A Külügyminisztérium közölte: Takács Szabolcs, a tárca biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgatója hétfőn fogadta Ukrajna budapesti nagykövetét, Jurij Muskát. A találkozón többek között szó esett az ukrán parlament hétvégén hozott döntéseiről is.

Takács Szabolcs komoly aggodalmának adott hangot az ukrajnai nyelvtörvény hatályon kívül helyezése miatt, "amely lépés megkérdőjelezheti a felálló új ukrán vezetés demokratikus elkötelezettségét". A tárca közleménye kiemeli: Magyarország aggályait már jelezte európai partnereinek is. Takács Szabolcs reményét fejezte ki, hogy az erőszakmentesség tartós lesz Ukrajnában és megkezdődik a politikai és gazdasági stabilizáció. "A magyar kormány mindenben kész támogatni az ukrán nép szuverén és legitim döntésén alapuló demokratikus folyamatokat, ehhez azonban a mindenkori ukrajnai politikai erőknek is figyelembe kell venniük a Magyarország számára kiemelten fontos kérdéseket" - szögezte le Takács.

Az ukrán nagykövet az ukrajnai parlamentben zajló fejlemények tükrében a találkozó során kilátásba helyezte egy, az ukrajnai kisebbségek számára is elfogadható, új nyelvtörvény elfogadását.

„A volt nacionalista ellenzék a Régiók Pártjából átállókkal nacionalista többséggé alakult át, és módszeresen semmisíti meg a Janukovics-rezsim emblematikus törvényeit. A nyelvtörvény visszavonása elsősorban orosz­ellenes, és mellékesen értelemszerűen magyarellenes is. A gyakorlatban a döntésnek közvetlen hatása nincs, mert a nyelvtörvényt nem hajtották végre. Viszont most minden nacionalista irányba fog kilengeni, és ennek veszélyeztetettjei vagyunk” – nyilatkozta Kovács Miklós,  a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke. (mti/mho)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net