Orosz ügynök a Jobbikban?

Orosz ügynök a Jobbikban?

Az Alkotmányvédelmi Hivatal kémkedés gyanúja miatt tett feljelentést.

A Legfőbb Ügyészség az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt Brüsszelnél kezdeményezte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését, a Moszkva iránt erősen elkötelezett politikus ellen április elején az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést.

Kovács Béla tevékenysége már korábban felkeltette a polgári kémelhárítás figyelmét, ugyanis a képviselő rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel az orosz fővárosba látogat.

Kovács Béla 2013 decemberétől elnöke az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének, amely 2009-ben jött létre, és amely szervezetről Brüsszelben – lengyel és francia gyanú alapján – úgy gondolják, hogy orosz irányítás alatt áll. A szervezet deklarált célja, hogy teljesítse azokat a feltételeket, amelyekkel az Európai Parlamentben saját frakciót alakíthat, és párttá válhat. Ehhez minimum hét országból legkevesebb 25 képviselőre lenne szüksége, ám a szövetség jelenleg csak tíz főt tudhat a soraiban.

A jobbikos politikus felesége egyébként Isztohin Szvetlana orosz–osztrák kettős állampolgár, aki értesüléseink szerint a KGB kémelhárításának a munkatársa volt.

Kovács Béla végzettségét tekintve közgazdász, Japánban, majd a nyolcvanas évek közepétől a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében gyarapította a tudását. Erről az egyetemről köztudott, hogy a szovjet érában szorosan együttműködött a diktatúra állambiztonsági szervezetével, a KGB-vel. Kovács 2003-ban jött haza Magyarországra, majd két évvel később belépett a Jobbikba. (forrás: mno)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net