Ukrajna: az autonómia a mentőmellény?

Ukrajna: az autonómia a mentőmellény?

Befejeződött az ukrán válság rendezésével foglalkozó minszki csúcstalálkozó, az CNN hírtelevízió szerint számos kérdésben sikerült megállapodásra jutni az államvezetőknek. A Reuters egy dokumentumra hivatkozva azt írja, hogy a felek 48 órán belül megállapodhatnak a kelet-ukrajnai tűzszünetről.

Az ukrán válság rendezésével foglalkozó minszki csúcstalálkozón - a CNN hírtelevízió szerint - számos kérdésben sikerült megállapodásra jutni az állami vezetőknek. A Reuters azt írta, hogy a felek célkitűzése szerint 48 órán belül tűzszünet kívánnak elérni.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség azt írta csütörtök reggel, hogy a csaknem 13 órás tárgyalások után Vlagyimir Putyin orosz elnök elhagyta az üléstermet, és az állami vezetők által kidolgozott dokumentumot már átadták a két szakadár terület, a donyecki és a luhanszki köztársaságok vezetőinek, Olekszandr Zaharcsenkónak és Ihor Plotnickijnak. A szakadárok állítólag az autonómiával is megelégednének.

A csúcstalálkozó résztvevői csütörtök reggel az orosz elnök kivételével visszatértek a tárgyalóterembe, Petro Porosenko ukrán államfő pedig újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy "nem tud jó hírekkel szolgálni", és az orosz fél által támasztott feltételek egy része elfogadhatatlan, de van még remény a megállapodásra.

Orosz hírügynökségek és nyugati hírügynökségek szerint a "normandiai négyek" - az orosz, az ukrán és a francia elnök, illetve a német kancellár - tárgyalásaival párhuzamosnak folytak a megbeszélések az úgynevezett kontaktcsoportban is, amelyben Moszkva és Kijev képviselői kívül a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok vezetői is részt vesznek. (mti)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net