Világ

Magyarország megoldotta!

Magyarország megoldotta!

Tegnaptól Magyarországon többé nem lehet valutában eladósodni.

Február elsejétől nem lesz deviza alapú lakáshitel, és más típusú devizahitel Magyarországon, az ebből eredő gondok eltűnnek a hazai pénzügyi rendszerből - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón.

A miniszter kiemelte: február elseje történelmi fordulónap, megkezdődik az elszámolás és a forintosítás, valamint hatályba…

Bővebben

Ingyenes lesz a Windows 10

Ingyenes lesz a Windows 10

Az otthoni felhasználók mellett a kis- és középvállalatok is ingyen kapják majd meg a Windows 10-et. A program előzetes verziója már most is letölthető.

A Microsoft a Windows 10 múlt heti bemutatóján tette hivatalossá, hogy a megjelenés utáni első évben ingyen töltheti majd le az új operációs rendszert mindenki, akinek…

Bővebben

Lépett az EKB

Lépett az EKB

Havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programot jelentett be Mario Draghi, az EKB elnöke.

A kamatdöntés indoklásában Mario Draghi elmondta, hogy a meglévő kötvényvásárlási programok kiegészítésével az új, összesen 60 milliárd eurós likviditásnövelő program euróövezeti állam- és magánkötvények vásárlására irányul majd. A programot az idén márciusban indítják és 2016 szeptemberében fejezik…

Bővebben

HRW: az USA is felelős

HRW: az USA is felelős

Az emberi jogoknak egyebek között az Egyesült Államok általi megsértése is hozzájárult az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet iraki megjelenéséhez, valamint az ukrajnai válság kibontakozásához – állítja a Human Rights Watch (HRW) jogvédő csoport.

Az emberi jogok megsértései jelentős szerepet játszottak a legtöbb jelenlegi válság kiterjedésében és súlyosbodásában – mondta…

Bővebben

A magyar recept

A magyar recept

Dicsérően írnak a horvát lapok a magyar kormánynak a frankalapú devizahitelek megoldására tett intézkedéseiről, és összehasonlítják Orbán Viktor magyar és Zoran Milanovic horvát miniszterelnököt, hogyan kezeli a problémát.

A magyar kormány még kedden elküldi a zágrábi kabinetnek azoknak a törvényeknek az angol fordítását, amelyek megoldották a frankhitel körüli problémákat Magyarországon…

Bővebben

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net