• Simple Item 13

  • Simple Item 11

> <
  • 1
  • 2

Ma reggel spontán sztrájkba léptek a brassói Tömegközlekedési Vállalat (RAT) dolgozói.

A sztrájk az alacsony, átlagosan 1000-1300 lejes, bérek miatt tört ki, a sofőrök,  a szerelők, az ellenőrök stb., mintegy 800 dolgozó nem volt hajlandó ma reggel munkába állni.
Silviu Ştefan, a Tömegközlekedési Vállalat szóvivője elmondta, hogy nem tudják a dolgozók követeléseit teljesíteni, ugyanis a 2013-as országos költségvetés külön kitér arra, hogy a közpénzből szubvencionált cégeknél tilos a béremelés.
A szóvivő ma reggel még nem tudta megmondani, hogy a buszok mikor fognak elindulni a RAT garázsaiból.
Frissítés: 9.30 órakor Mihai Mohaci prefektus és George Scripcaru polgármester a RAT székhelyére érkezett tárgyalni a sztrájkolókkal. A dolgozók egyelőre hajthatatlanok, kijelentették, hogy nem hajlandók munkába állni, míg nem kapnak béremelést.
A tárgyalások kora délutánig sem vezettek eredményre, a polgármester azt mondta, hogy csak elbocsátás eredményeként növelhetők a bérek. Amennyiben nem hagynak fel a sztrájkkal, annak szigorú következményei lesznek – ígérte a polgármester. Meg nem erősített hírek szerint menesztették a RAT igazgatóját, s már a jövő héten megpályáztatják az állást.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net