Brassó megyében épülhet meg Románia második atomerőműve.
A kormány 102 lehetséges lokációt térképezett fel a 2020-ban
megépülő atomerőmű számára. Ezek közül négy Brassó
megyében található. Komána, Venécia, Szombatfalva és Oltbogát
is megfelel az építők és üzemeltetők, illetve a környezetvédők
támasztotta igényeknek. Mind a négy település az Olt völgyében
fekszik. A folyóvíz közelsége elsődleges feltétel. Az Olt melletti
településeken kívül még a Duna, Maros, Szamos és Beszterce
menti települések kerülnek szóba. Kormányközeli körökből
származó információk szerint a 2 000 és 3 000 MW teljesítmény
közötti atomerőmű megépítésére legesélyesebben pályázó
települések nevét azért tartják titokban, hogy elejét vegyék a
telekspekulációknak.
Legkevesebb esélye a Duna vagy a Fekete-tenger parti
lokációnak van, ugyanis Dobrudzsa jelenleg is jelentős
energiatermelő régió.
|