Bemutatkozik Brassó megye magyar prefektusa

Bemutatkozik Brassó megye magyar prefektusa

romer AmbrusAz országos szintű tárgyalások során az RMDSZ több prefektus és alprefektus funkciót szerzett meg a kormányra lépés által. Röviden ez a története a Brassó megyei prefektus kinevezésnek is. A következő sorok által közelebbről megismerhetik Römer Ambrus Sándor Mihályt.

- Először is gratulálunk a prefektusi funkcióhoz!

- Köszönöm szépen! Megtiszteltetés számomra, hogy közel 100 év elteltével engem illet Brassó megye magyar ispáni funkciója. Úgy látom, hogy ez a demokrácia életbe léptetésének egyik formája, hiszen nem azon múlik, hogy ki milyen anyanyelvet beszél, hanem azon, hogy az ember megállja a helyét ott ahol van.

- Mutatkozzon be, kérem, a brassói lakosoknak.

- 1976 október 3-án születtem Brassóban. A 8-as számú Általános Iskolában, majd az Áprily Lajos Főgimnázium Informatika osztályában tanultam. A brassói Transilvania Egyetemen szereztem mérnöki diplomát Élelmiszeripari Technológiák szakon, illetve Újrahasznosítható Energiák szakon végeztem mesteri képzést. Már a líceum évei alatt motoszkált bennünk a tenni akarás vágya. Akkoriban hívtuk életre a Nebulónia diákszervezetet, kiépítettük az iskola belső rádióhálózatát és ugyanabban az időben újraindítottuk a Visszhang diáklapot, illetve akkor születet az ötlet, hogy a Brassói Lapok hasábjaiban helyet szerezzünk számára és önfenntartóvá varázsoljuk, amit sikerült is megvalósítani. Ezek a tevékenységek gyakorlatilag a teljes szabadidőnket felvették. Egyetemi éveim alatt a Brassói Magyar Diákszövetségben (BMD) tevékenykedtem, így kerültem közelebb a politikához is. Rendbe tettük a székházát, könyvtárat létesítettünk, a Bemondó című diákújságot működtettük és még fizetett titkárnőnk is volt. Annyit pályáztunk, hogy szebb és jobban felszerelt irodánk volt, mint a rektorátusé. Nagy megvalósítás, hogy a legkisebb tagszámú BMD az országos diákszövetségben alelnöki funkcióhoz jutott. Közben megnősültem, már 12 éves lányom van. Magánszférában dolgoztam, majd 2011-ben a Brassó Megyei Munkaerő Elhelyező Ügynökség aligazgatójává neveztek ki. Ezt követően 2012-ben 3 hónapig alprefektus voltam. A politikai változások kapcsán visszakerültem régi munkahelyemre és már több, mint két hete prefektusként végzem a munkám.

- Ha valaki nem rendelkezik egy politikai párt ajánlásával és támogatásával, akkor nem juthat ilyen funkcióba. Milyen szálak fűzik az RMDSZ-hez, hogyan került a szervezet közelébe?

- A prefektus valóban nem politizálhat, de az RMDSZ-hez való közeledésem története a Diákszövetség idején kezdődött. Mivel nem rendelkeztünk a működtetéséhez szükséges elegendő anyagi erőforrással, az RMDSZ-hez fordultunk támogatásért. Részt vettünk a szervezet tevékenységében, a gyűléseken és ez által betekintést nyertünk a pályázatokra. Annakidején könnyebben lehetett pályázni, az RMDSZ-en keresztül jelentős összegeket hívtunk le rendezvényeinkre, amiből még a székházbért is kifizettük. Az RMDSZ kiállt mellettünk, gyakorlatilag így szövődött kapcsolatunk. Büszkén mondhatom, hogy besegítettünk Kovács Attila elnök első megválasztásába is, sikerült újítani, fiatalítani az RMDSZ csapatát. A későbbiekben választási kampányokon is részt vettünk, lehetőségeink szerint viszonttámogattuk a szervezetet. Abban a pillanatban, amikor beléptem a közintézménybe, azzal együtt lezártam a politikai párthoz való tartozást is. Mivel közintézményben dolgozom, tudatában vagyok annak, hogy kétszer nagyobb figyelemmel kísérik a tevékenységemet. Ilyenkor csak azt tudom mondani, hogy ebben az országban mindenki egyenlő a törvény előtt, nincs se első, se másodosztályú állampolgára az országnak, s itt csak a törvények betartásával dolgozhatunk. Ez lehet előny és hátrány is mindenki számára, a magyaroknak is.

- Amint említette, nem először dolgozik a prefektúra épületében. Hogy segít ez a mostani munkavégzésben?

- Az alprefektusi funkció nem szólt nagyon hosszas időszakra, három hónapig voltam alprefektus. Az az időszak arra volt jó, hogy megismertem az intézmény belső működését, a szervezési formáját, kollegáit, megtudtam, hogy gyakorlatilag mivel foglalkozik az intézmény és abban is segített, hogy most nem tévedek el az épületben. Annakidején a PDL-vel voltunk kormányon, Gonţea prefekutassal jó együttműködésünk volt, olyanokat bízott rám, amiből kiderült, hogy megbízik bennem. A mostani helyzet politikai konjunktúrának köszönhető. Örömmel nyugtáztam azt, hogy ennyi elöljáró rég nem vett részt egy prefektusi iktatáson, mint 2 hete. A Megyei Tanács elnöke, alelnöke, tanácsosok, a polgármester, pártok vezetői úgy gondolom, nem csupán kíváncsiságból jöttek el, hanem azért is, hogy kifejezzék elvárásukat velem és azzal a párttal szemben, amely promovált a funkciómba. Ez azt jelzi, hogy az elöljáróink, akik közösségben gondolkodnak, fontosnak tartják azt, hogy az RMDSZ ezt meg tudta valósítani. Nem vagyunk barátok, de a közös célok megvalósításáért egymást megbecsülve próbáljuk a problémákat megoldani. Senkivel szemben nem táplálunk ellenszenvet, eddig semmilyen konfliktus helyzetet nem idéztünk elő. Bizalommal előlegeztek meg, ami abból adódik, hogy az RMDSZ betartotta az adott szavát. Nem fogok magam után TV stábbal futkorászni, hogy mutogassam, milyen fenegyerek vagyok, mert nem ez a lényeg. Az a fontos, hogy a megyét érintő problémákat megoldjuk a polgármesteri hivatal, a Megyei Tanáccsal összefogásban, hiszen közös érdek a repülőtér megépítése, megyék közti utak kiépítése és ehhez hasonló projektek.

- Nehéz kifejezést találni arra, amit ez a munkakör fed. Valójában mit tesz, milyen kompetenciái vannak egy kormánymegbízottnak?

- Olyan csapatot próbáltam magam köré hozni a kabinetbe, akik régi közigazgatási státussal rendelkező kollegák és így az ők segítségükre is támaszkodhatok. Ez a beosztás nem tervezgetéssel, hanem inkább éberséggel és objektivitással jár, hiszen az intézmény első számú feladata a törvények betartásának figyelése. Amikor két fél közötti döntés születik egy helyi tanácsban bárhol a megyében, mindketten az igazukat védik és annak érdekében harcolnak. Feladatunk nem az, hogy valakinek igazat adjunk, hanem az, hogy kivizsgáljuk az ilyen eseteket és a döntésünk a törvény betartásán alapuljon. Maga az intézmény a legalitást vigyázza fölül megyeszerte, külön szakosztályunk van a polgármesteri hivatalok, helyi tanácsok határozatait fölül vigyázatára, hogy azok a törvények betartásával jönnek-e létre. Továbbá a prefektúra van megbízva a földek visszaszolgáltatásának menedzselésével is. Az év közepétől újravesszük ezt a földosztást és reméljük, hogy községeinkben sikerül véglegesen megoldani a problémát. Ugyanakkor a 42 dekoncentrált intézmény fölülvizsgálata, összehangolása is a mi dolgunk. Nem azért vagyunk ott, hogy zászlókat tegyünk fel, illetve vetessünk le. Sokkal fontosabb feladatunk meghallgatni a nép panaszát. A szakszervezetek szidják a kormányt gyűléseinken, az idősek is elmondják a gondjaikat, bajaikat. Ilyen téren nem sokat tudunk befolyásolni, csupán útbaigazítást adhatunk a problémák megoldásához, hiszen hiába jön hozzánk egy lakos egy újabb buszjárat indításáért vagy a víz drágulása miatt, mert nem a mi kompetenciánkba tartozik.

- Amikor valakit felkérnek egy társadalmi munka elvégzésére lentről szidják, fentről utasítják. Hogyan lehet mindennek megfelelni?

- Brassó megyének a csupán 7,7%-os magyarság ellenére magyar prefektusa van. Bármilyen változás ellen küzdők mindig akadnak, tüntetést is szerveztek ellenem, körülbelül haton. Egy plusz kihívásnak tekintem, be kell bizonyítanunk azt, hogy nem számít, hogy valakit hogy hívnak, vagy milyen nyelvet beszél, addig amíg a munkáját elvégzi és nincs kivetnivaló a tevékenységében. Köztisztviselőként a Bibliára tettem esküt, Románia alkotmányára, a román törvényeket és a román kormányt képviselem itt. A Brassó megyei pártok elnökei és alelnökeinek többsége úgy nyilatkoztak, hogy nem számít a prefektus nemzetisége, ismerjük a személyt és megbízunk benne. Iktatásom a volt prefektus aliprefektussá való visszaléptetésével is egybeesett. Ismerjük el, hogy egyikünknek sem tetszene, hogy az eddigi beosztottad főnököddé váljon. Jön egy fiatalabb, növésre is kisebb más nemzetiségű személy és fordul a kocka. Ezen túl kell lépnie, ma itt vagyunk, bizonyos ideig itt leszünk, de a kerék forog, soha nem tudjuk, mit hoz a sors.

- Milyen szinten működik a kormánnyal való kapcsolat?

- Érdekes, már csak azért is, mert nem mehetek ki a megyéből anélkül, hogy hat fele lejelentsem, hova megyek, mennyit ülök, mikor jövök vissza. Feladatunk a kormánypolitikát helyi szinten életbe léptetni. Bármelyik törvényben vannak kibúvók, rengeteg törvény ellentmond egymásnak, meg kell találnunk a helyes utat.

- Van-e rögzített munkaideje egy prefektusnak?

- Fél 8-kor találkozunk a kollegákkal, hogy reggel legyen egy olyan időszak, amikor a napi problémákat és teendőket megbeszélhetjük. Hogy mikor ér véget, soha nem lehet tudni, van, amikor 5-kor, van, amikor este, de folyton készenlétben kell lenni tűzvész vagy bármilyen katasztrófa esetére. Az Európai Parlamenti választásokra szóló előkészületekkel és programmal naprakészen vagyunk, majd a választások napján kell kétszer annyira figyelmesnek lennünk.

- Hogyan fogalmazná meg legfőbb célját, ami ezen funkció betöltésével jár és mi az, amit a brassói magyarságnak üzen?

- A prefektus, akinek az a dolga, hogy a szürkéről eldöntse, hogy az fehér-e vagy fekete nagyon keveset tehet, de ugyanakkor sokat árthat. Elsősorban azt kell bizonyítanom, hogy helyt tudok állni, megfelelek a követelményeknek, és ha ezt megteszem, úgy látom, ez válhat leginkább javára a brassói magyarságnak.

- Köszönjük és sok sikert kívánunk munkájához!

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net