Hrebenciuc fiát őrizetbe vették

Hrebenciuc fiát őrizetbe vették

Viorel Hrebenciuc SZDP-s politikus fiának a neve is felmerült az erdőrestitúciós ügyben. (Frissítve!)

Andrei Hrebenciuc csütörtök hajnalban érkezett a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) brassói irodájába, de nem azelőtt, hogy szerdán délelőtt bukaresti irodájában házkutatást tartottak. Sajtóértesülések szerint Viorel Hrebenciuc fiát használta fel erdőterületek visszaszolgáltatásával kapcsolatos üzelmeihez, az ezzel kapcsolatos botrány a múlt héten robbant. Eszerint a Hrebenciuc család 12 ezer ha erdőterülettel gazdagodott volna jogtalanul, s ebben az apa és 29 éves fia együtt lennének érintettek. Andrei Hrebenciucot, kihallgatását követően, ma reggel 24 órára őrizetbe vették, letartóztatásáról a bíróság dönt.

A 29 éves Andrei már doktori fokozattal rendelkezik és előadótanár a fővárosi Közgazdasági Egyetemen – ez Victor Ponta miniszterelnök tanácsadójának, Cristian Socolnak köszönhető, aki már első évesen szárnyai alá vette a Hrebenciuc-fiút – derült ki Viorel Hrebenciuc telefonlehallgatásaiból.

Viorel Hrebenciuc Brassóban azt mondta, hogy ártatlanok, a vizsgálat tulajdonképpeni célpontja Victor Ponta államelnök-jelölt, akinek jelöltségét így próbálják beárnyékolni. A korrupciós ügyben érintett Ilie Sarbu szenátor, a miniszterelnök apósa, aki Hrebenciuc közbenjáráásra gyakorolt nyomást a Bákó megyei erdőterületek ügyében a Romsilva igazgatójára.

A Transindex szerint Mircea Duşa védelmi miniszter és Verestóy Attila szenátor neve is szerepel a fenti vizsgálattal párhuzamosan folyó és nyomozás alatt álló másik, szintén erdőkkel kapcsolatos ügyben.

Frissítés:

Andrei Hrebenciucot 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, az intézkedés ellen fellebezhet. Bűnszövetkezetbe való részvétellel, befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítják, akárcsak az erdőrestitúciós ügylet haszonélvezőjét, Gheorghe Paltin Sturdzát, akit szintén letartóztattak.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net