Himnuszt énekeltek a prefektusnak

Himnuszt énekeltek a prefektusnak

Mintegy 150 ember gyűlt össze Sepsiszentgyörgyön a Kovászna megyei prefektus épülete előtt hétfőn és tiltakozott az ellen, hogy a megye prefektusa bírságot szabott ki a magyar Himnusz eléneklése miatt.

A résztvevők többször elénekelték a magyar Himnuszt. A Magyar Polgári Párt (MPP) által kezdeményezett megmozduláson Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott megyei tanácselnök is részt vett.

Marius Popica prefektus ötezer lejre (350 ezer forint) múlt szerdán bírságolta az MPP-t amiatt, hogy a június 4-én tartott trianoni megemlékezés résztvevői elénekelték a magyar Himnuszt.

Szerdára Csíkszeredában hirdettek hasonló megmozdulást, amelyet Sepsiszentgyörgyön egy hétig naponta megismételnek.

A prefektusnak a magyar Himnuszhoz és a székely zászlóhoz való viszonyulása miatt a Kovászna megyei önkormányzat hétfőn ismét elhelyezte a prefektúra épülete elé a „SIC – Terra Siculorum" (Székelyföld neve latinul) feliratú, tizenkét négyzetméteres táblát, amelyet tavaly szereltettek le.

Tamás Sándor elmondta, hogy a prefektus büntetőjogi pert akar indítani ellene a székely zászló eltávolításáról szóló egyik jogerős bírósági határozat tiszteletben tartása miatt. Ezért úgy döntött, hogy önként eltávolíttatja az önkormányzati épületről a zászlót, ugyanakkor visszahelyezték a prefektúra épülete elé a táblát, hogy a székely jelképek láthatóbbá váljanak a kormány területi képviselőjének – magyarázta a megyei tanácselnök.

A prefektus korábban azt mondta a Maszol.ro hírportálnak, hogy a bírságot azért rótta ki, mert a megemlékezésen a szervezők nem énekelték el a román himnuszt is. Hétfőn a prefektus egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a magyar Himnusz eléneklését nem büntetik, csak az „intonálását". A Maszol.ro szerint a prefektus nem tudott világos magyarázatot adni arra, hogy mi a különbség az éneklés és az intonálás között, vagyis hogy mikor büntetnek és mikor nem.

Az MPP hétfői közleményben úgy vélte, a prefektusnak nem magyarázkodnia kellene, hanem a törvényesség betartását felügyelve a békés együttélés feltételeit kellene szavatolnia Háromszéken.

A rendezvényen a rendfenntartó szervek és a titkosszolgálat is képviseltette magát, kamerákkal rögzítették az eseményt. (mti)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net