Két évig nem engedélyezik a Székely szabadság napját

Két évig nem engedélyezik a Székely szabadság napját

2016-ban és 2017-ben sem tarthat március 10-én Marosvásárhelyen tiltakozó felvonulást a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte az e megmozdulásra előterjesztett kérelmeket.

A bizottság arra hivatkozott, hogy az SZNT által megjelölt felvonulási útvonalon felújítási munkálatokat fognak végezni az elkövetkező időszakban, és törvény tiltja, hogy építőtelepeken szervezzenek tömegmegmozdulásokat.

Az SZNT nevében eljáró Siculitas Egyesület azért folyamodott a Polgármesteri Hivatalhoz már februárban a 2016-os és a 2017-es rendezvények ügyében, mert az idei kérelmét többek között arra hivatkozva utasították el, hogy a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen a húsvét előtti böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvény megtartását engedélyezték. (mti)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net