Boszorkányvadászat

Boszorkányvadászat

Összeült a Románia csillaga érdemrend birtokosaiból verbuvált héttagú becsületbíróság, melynek feladata eldönteni, hogy visszavonják-e a kitüntetést Tőkés László EP-képviselőtől.

A kitüntetés visszavonását Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezte azt követően, hogy Tőkés László kijelentette, hogy Magyarországnak védhatalmi státust kellene vállalnia az erdélyiek felett. (Ezt a kijelentést a román politikai osztály és a román média képviselői „árnyalták”: azt állítva ma is, hogy Tőkés magyar protektorátust kér Erdély felett.)
Traian Băsescu államfő azzal hárította el Ponta neki szóló kezdeményezését, hogy a kitüntetés visszavonását az annak birtokosaiból összeállított becsületbíróság kérheti. Az eljárás szerint a becsületbíróságnak 60 napon belül kell döntenie a kitüntetés visszavonásáról.
Eckstein-Kovács Péter, az érdemrend birtokosa, az ülést követően a Krónikának nyilatkozva elmondta: a PSD már előre megszervezte a választást, olyan emberek vettek részt rajta, akik Ion Iliescu államfői és Adrian Năstase kormányfői mandátuma idején kapták meg a kitüntetést. „Keresztülverték a pártjelölteket, ami nagyon sajnálatos” – jellemezte a helyzetet. Azt is elmondta: már korábban is jelezte, hogy amennyiben jelölik, hajlandó részt vállalni a becsületbíróság munkájában, azonban csak tíz szavazatot kapott a 120-ból. A Tőkés érdemrendjének megvonására irányuló kezdeményezés kapcsán Eckstein emlékeztetett: azt az európai parlamenti képviselő az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapta. „Ez egy megérdemelt kitüntetés, aminek nagyon nehéz lenne elvitatni a jogosságát” – szögezte le Eckstein. Hozzátette: a Creţu által megfogalmazott vádakat tartalmazó dokumentumot előzetes kérése ellenére nem kapta meg. „Egy nyilatkozat miatt utólagosan elvitatni a kitüntetést igencsak kérdéses” – jegyezte meg.
Véleményt nyilvánított az ügyben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki maga is megkapta a kitüntetést. Kelemen közölte: nem tartja indokoltnak Tőkés érdemrendjének visszavonását, ezért szerdán levélben fordult az államfői hivatal érdemrendekkel foglalkozó kancelláriájához, amelyben a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás alkotmányosan garantált jogát hangsúlyozta. Leszögezte: ha az 1989-es forradalommal kapcsolatos érdemeiért kapta az elismerést, akkor azt más indokokra hivatkozva nem lehet visszavonni.
Tőkés két hete Aradi nyilatkozat című közleményében úgy reagált a kezdeményezésre: „Minekutána Temesvártól «ellopták a forradalma«, 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend bizonyos fokig igazságot szolgáltatott a mártír városnak. Amennyiben most visszaveszik az érdemrendet, ez megint csak Temesvár forradalmi múltjának a semmibe vételét jelentené, továbbá a jelenleg végbemenő kommunista típusú visszarendeződésnek lenne újabb bizonyítéka” – állapította meg az EMNT elnöke. Tőkés az erdélyi magyar közösség megfélemlítésének szándékát látja abban, hogy a bukaresti politikai vezetők meg akarják őt fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net