Elutasították a premontrei rend fellebbezését

Elutasították a premontrei rend fellebbezését

Jogerősen elutasította a nagyváradi Táblabíróság a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság fellebbezését abban a perben, amelyet a római katolikus rend a román állami restitúciós bizottság egyik korábbi, számára kedvezőtlen döntésének megsemmisítése érdekében indított.

Az egyházi ingatlanok restitúciós bizottsága korábban megtagadta a rend egykori nagyváradi iskolájának a visszaszolgáltatását arra hivatkozva, hogy az épület már 1936-tól a román államé volt, és ezért nem illetékesek dönteni. A testület ugyanis csak a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal hivatott foglalkozni.

E határozatot fellebbezték meg a premontreiek, akik szerint az épület fölötti tulajdonjogot csak 1945 után vesztették el, ezért az egyházi ingatlanok restitúcióját szabályozó törvényes előírások értelmében jogosultak visszakapni az épületet.

A nagyváradi ítélőtábla szóvivője csütörtökön az MTI kérdésére tájékoztatott a bíróság ítéletéről, amely megalapozatlannak találta és elutasította a rend fellebbezését. A premontreiek korábban első, illetve másodfokon is elvesztették a pert.

A bíróság ugyanakkor elutasította a perben érintettként résztvevő nagyváradi polgármesteri hivatal négy kérését, amelyekben egyrészt a rend jog- és cselekvőképességét kérdőjelezték meg, és a jogvita lezárását kérték mondván, hogy a volt premontrei gimnáziumot a román állam jogerős bírói végzéssel szerezte meg.

Varga Andrea Romániában élő magyarországi jogtörténész, aki a per tárgyát képező iskola ügyében 2013 márciusa óta képviseli a premontrei rendet, az MTI-nek elmondta: kedvezőnek ítéli, hogy a bíróság elutasította az önkormányzat mindegyik kérését, mert ez lehetővé teszi, hogy folytassák a jogi küzdelmet.

Hozzátette: nem lepte meg az ítélet, mert szerinte a helyi román sajtó az elmúlt hónapokban rendszeresen, Ilie Bolojan nagyváradi polgármester pedig a legutolsó tárgyaláson mondott beszédében politikai nyomást gyakorolt a bírókra. Hozzátette: a bírákra nehezedő politikai nyomás miatt a román Legfelső Bírói Tanácshoz fordult.

A nagyváradi premontrei rend ingatlanvagyonát több reprezentatív nagyváradi és félixfürdői épület, valamint mintegy 1100 hektár földterület alkotta, jelenleg több per van folyamatban Romániában, amelyeket a rend indított egykori vagyona visszaszerzése érdekében. (MTI)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net