Tőkés: Összefogással meg lehetett volna a harmadik hely

Tőkés: Összefogással meg lehetett volna a harmadik hely

Gratulált Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két megválasztott európai parlamenti képviselőjének. Csütörtöki nyilatkozatában azonban kitért arra is, hogy az erdélyi magyar pártok összefogásával meglett volna a harmadik erdélyi magyar mandátum is. Toró T. Tibor szerint az RMDSZ vezetői hozzásegítették egy mandátumhoz a Szociáldemokrata Pártot.

Tőkés László, a Fidesz jelöltlistáján újabb európai parlamenti mandátumot szerző képviselő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy "a szűkkeblű pártpolitikai megfontolások miatt Erdélyben nem jött létre az összmagyar lista, így harmadszorra már nem sikerült hozni az eddigi két EP-választáson elért kilencszázalékos magyar eredményt".

Tőkés László értelmezésében az EMNP szimpatizánsainak a szavazataival, illetve a közös indulásból fakadó "szavazókedvi plusszal" most is meglett volna a három erdélyi magyar képviselő. Reményét fejezte ki, hogy a pártok vezetői levonták a szükséges következtetéseket.

A politikus közölte, hogy a nemzeti lista erdélyi képviselőjeként folytatni kívánja az Európai Parlamentben hét éve elkezdett munkáját. "Azon leszek, hogy megvédjük eddigi eredményeinket, megvédjük természeti kincseinket és kulturális örökségünket, megerősítsük az Európai Unióban formálódó magyar uniót, megoldjuk az őshonos nemzeti közösségek európai védelmét. Legfőbb célkitűzésem továbbra is az, hogy az elszakított magyar nemzeti közösségeink élhessenek az Európában sikeresen alkalmazott autonómia intézményével" - fogalmazott Tőkés László.

Orbán Viktort idézve hozzátette, hogy "a magyar ügy európai ügy", ennek érvényesítésére pedig együttműködésre van szükség. "Ezen stratégiai céljaink minden pártpolitikai szempontot felülmúlnak" - húzta alá washingtoni keltezésű nyilatkozatában az erdélyi EP-képviselő.

Az EMNP értelmezése szerint az RMDSZ vezetői "átjátszották a harmadik romániai magyar mandátumot bukaresti koalíciós partnerüknek, a Szociáldemokrata Pártnak" (PSD) - jelentette ki egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.

Az RMDSZ szerinte "szűkkeblű pártpolitikai megfontolások alapján" elutasította, hogy az erdélyi magyar pártok koalíciója állítson jelöltlistát, így "borítékolható volt", hogy az erdélyi magyarok szavazataival a korábbi három mandátum helyett most csupán kettőt sikerül megszerezni.

"Jogos a kérdés: csupán a Tőkés Lászlóval és a Néppárttal való leszámolás zsigeri megnyilvánulása ez, vagy újabb PSD-RMDSZ titkos paktum van mögötte?" - tette fel a kérdést az EMNP elnöke. Utalt arra, hogy a 2012-es parlamenti választások után egyszer már kitudódott az RMDSZ és a Szociálliberális Unió (USD) választások előtt kötött titkos megállapodása.

Toró szerint a mandátum elvesztésének a felelőssége teljes egészében az RMDSZ vezetőinek vállán nyugszik. Mintegy negyvenezer szavazat hiányzott a harmadik mandátumból, és szerinte az összefogás - ha időben megtörténik - akár a negyedik mandátumot is meghozhatta volna az erdélyi magyarságnak.

Az MTI kérdésére, hogy mi alapján állítja, hogy az elveszített mandátumot a PSD kapta meg, Toró azt az előnyt említette, amellyel a nagy pártok rendelkeznek a töredékszavazatok elosztásánál. Azt is hozzátette: az RMDSZ vezetőinek a nyilatkozatai igazolják, hogy a szövetség eleve két mandátumra számított. Ez pedig szerinte az előre megfontoltságra, a háttérben levő paktumra utal.

Az EMNP elnöke úgy vélte, pártja nem veszített azzal, hogy nem a destruktív stratégiát választotta, és nem állított jelöltlistát, hiszen a párt védnöke, Tőkés László a Fidesz nemzetegyesítési törekvéseinek következtében így is mandátumot szerzett. Hozzátette, ha két erdélyi magyar párt indult volna a választásokon, valószínű, hogy egyik sem lépi át az ötszázalékos küszöböt.

Toró T. Tibor elmondta, az EMNP folytatja az autonómiatervezetét népszerűsítő karavánját, és azt sem tartja kizártnak, hogy aláírásgyűjtésbe kezd, és állampolgári kezdeményezésként nyújtja majd be törvénytervezetét a parlamentben. Az MTI kérdésére, hogy kivonhatónak tartja-e az autonómia kérdését az erdélyi magyar pártcsatározások témái közül, Toró úgy vélekedett: akkor születhet megegyezés a pártok között ebben a kérdésben, ha az erdélyi magyarságnak összemérhető erejű pártjai lesznek. Úgy ítélte meg azonban, hogy az RMDSZ még mindig a romániai magyarság egyedüli képviselőjének tekinti magát, és versenytársai megsemmisítésére tör, ez pedig "hidegháborús állapotokat" teremt. (mti)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net