Tőkés László pert indított

Tőkés László pert indított

Elkezdődött pénteken Bukarestben az a közigazgatási per, amelyet Tőkés László európai parlamenti képviselő indított a román állami kitüntetésének visszavonásáról hozott becsületbírósági határozat ellen.

Az első tárgyaláson a becsületbíróságot védő Lucian Bolcas ügyvéd – aki korábban a nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora volt – azzal érvelt, hogy a határozat nem minősül közigazgatási jellegűnek, ezért szerinte a felperes panasza elfogadhatatlan – tájékoztat Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje. A bíróságnak először a panasszal kapcsolatos kifogásról kell döntenie, és ezt követően kezdődhet el érdemben a tárgyalás.

Tőkés László a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután Tőkés tavaly Tusnádfürdőn felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

Kincses Előd kifejtette, hogy szerinte azért kell ellenőrizni bírói úton a becsületbírósági határozatot, mert annak komoly jogi következményei vannak. Rámutatott: az államelnök csak abban az esetben vonhat vissza állami kitüntetést, ha ezt a becsületbíróság javasolja. Az ügyvéd megállapította, hogy 11 olyan másik kitüntetett személy van, akiket jogerősen elítélt a bíróság különféle ügyekben, de egyiküknél sem kezdeményezték az állami elismerésük megvonását.

Kincses szerint a becsületbíróság határozata azért volt törvénytelen, mert a vonatkozó jogszabály szerint olyan személytől vonható meg a kitüntetés, aki tettei révén válik erre méltatlanná. Kincses szerint a nyilatkozatok nem sorolhatók a tettek közé. Traian Băsescu román államfő korábban kijelentette, hogy a kitüntetés megvonásáról csak azt követően dönt, ha véget ér ez a bírósági eljárás.

Tőkés László európai parlamenti képviselő, volt temesvári lelkész Temesvár 1989-es forradalmi felkelőinek és hőseinek ajánlotta fel korábban, a népfelkelés 24. évfordulóján a Románia Csillaga kitüntetést, amelyre méltatlannak találta őt az érdemrend többnyire kormányközeli személyiségekből álló becsületbírósága. (mti)

 

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net