Felügyelet alatt Nagy Zsolt

Felügyelet alatt Nagy Zsolt

Bírósági felügyelet alá helyezték Nagy Zsoltot, az RMDSZ volt miniszterét szerdán abban a perben, amelyben első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

A bírósági felügyelet a hazai büntetőjogban a lakhely (település) elhagyásának és megváltoztatásának tilalmát, bírósági engedélyhez kötését jelenti, valamint azt, hogy a vádlottnak időről időre jelentkeznie kell a bíróságon vagy a rendőrségen.

Az úgynevezett stratégiai privatizációk perében emellett Kerekes Gábor, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke nevére előzetes letartóztatási parancsot bocsátott ki a legfelső bíróság, miután a bírósági felügyeleti korlátokat megszegve, engedély nélkül hagyta el az országot - közölte a Mediafax hírügynökség. Kerekes ügyvédje azt állította, hogy védencével a bíróság nem közölte a felügyeleti szabályokat, és sürgősen el kellett utaznia Németországba beteg szüleihez, ezért nem jelenhetett meg a szerdai tárgyaláson. Bírósági felügyelet alá helyezték Codruț Șereș volt gazdasági minisztert, valamint az ügy több másik vádlottját is. A volt kormánytagokat és a Credit Suisse First Boston nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég vezetőit abban találták vétkesnek első fokon, hogy 2005-ben és 2006-ban törvénytelenségeket követtek el állami vagy csak részben állami tulajdonú vállalatok privatizációjakor.

A szerdai tárgyaláson az ügyész Nagy Zsolt és Codrut Șereș házi őrizetbe helyezését kérte, de a bíróság elutasította ezt a kérést, és bírósági felügyeletet rendelt el ellenük. A fellebbviteli tárgyaláson a bíró bejelentette, hogy az utolsó tárgyalásra november 26-án kerül sor, amikor a vádlottak megtarthatják védőbeszédüket.

Nagy Zsoltot felmentették a hazaárulás vádja alól, de bűnszövetkezetben való részvételért öt évre ítélték tavaly decemberben. Az ügy fővádlottját, a bolgár Sztamen Sztancsev pénzügyi tanácsadót 11 évre ítélték kémkedésért.

(mti/maszol)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net