Hamis plakát

Hamis plakát

Kovács Péter: az RMDSZ elhatárolódik az államelnöki kampány második fordulójában megjelent megtévesztő szórólapoktól.

„Az RMDSZ elutasítja a negatív kampányt és elhatárolódik minden olyan, a napokban megjelent szóróanyagtól, amely az egyik vagy a másik államelnök-jelölt támogatására biztatja a magyar közösséget, a Szövetség politikusainak képét jogtalanul felhasználva" – jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára annak kapcsán, hogy ma reggeli források szerint Székelyföldön Kelemen Hunor szövetségi elnök és Markó Béla egykori elnök arcképével ellátott szórólapok jelentek meg, az érintettek és a Szövetség tudta és beleegyezése nélkül.

Kovács Péter álláspontja szerint elfogadhatatlan az, hogy egyesek ilyen megtévesztő taktikával kívánnak kampányolni, ezzel pedig az RMDSZ nevével élnek vissza úgy, hogy közben nem kérik a Szövetség politikusainak beleegyezését.

„Hangsúlyozni szeretnénk, az RMDSZ a november 6-i Szövetségi Állandó Tanács egyhangú döntése értelmében, az államelnöki választás második fordulójában azt javasolja azoknak, akik élni kívánnak állampolgári jogukkal, hogy belátásuk szerint szavazzanak vasárnap, november 16-án"– szögezte le a főtitkár.

Az RMDSZ ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az ügyben.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net