Letartóztatnák Markó Attilát

Letartóztatnák Markó Attilát

Újabb korrupciós botrány borzolja a közvélemény kedélyét, ezúttal egy restitúciós ügyben kérik Alina Bica ügyész, Markó Attila RMDSZ-képviselő és más személyek letartóztatását.

A  Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) szerint Alina Bica ügyész, a Szervezett Bűnözés és Terorizmus elleni Igazgatóság vezetője, korábban, államtitkárként és a restitúcióós ügyekben illetékes kártalanítási bizottság tagjaként jóváhagyta egy 13 ha-os terület jogsértő restitúcióját. Az így okozott kárt 62 millió euróra becsülik.

Ebben az ügyben merült fel Markó Attila RMDSZ-képviselő neve is, akinek a Korrupcióellenes Igazgatóság, hivatali visszaélés miatt szintén a letartóztatását kéri. Markó Attila az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a bűne annyi, hogy a kártalanítási bizottság tagja volt. Az ügyet nem ismeri, ezért nem tudott válaszolni az ügyészek kérdéseire sem. Elmondta, nincs semmilyen kapcsolata a Bica-üggyel.

Markó Attila internetes bejegyzésben közölte: "semmi köze a Bica-féle cirkuszhoz", nem is vádolják bűnrészességgel. Hozzátette: az állítólagos érintetteket, vagyis a kárpótolt személyeket nem ismeri, mind a neveket, mind az összefüggéseket a médiából maga is most először hallotta. Úgy vélte, hogy ellene a vád pusztán az, hogy a restitúciós hatóság keretében működő központi kártérítési bizottság tagja volt, amikor a szóban forgó döntés született. "Mindaddig amíg a hatóság elnöke, négy alelnöke, és az igazságügyi minisztérium képviselője (akik 6 személyt jelentenek a 11 tagú bizottságból) helyesnek minősített bármit az ülésenként amúgy sok száz vagy ezernél is több ügyben, addig nekem sem minőségem, sem pedig értelme nem volt azt megkérdőjelezni. A bizottság elé amúgy is csak egy táblázat került, nem a dossziék" - írta a képviselő.

Markó Attilát hivatali visszaéléssel vádolják, azzal, hogy a bizottság tagjaként megszavazott egy olyan szakértői jelentést, amely a szóbanforgó 13 ha-os terület értékét 377 millió lejben szabta meg. A szakértő azonban 263 millió lejjel (62 millió euróval) értékelte volna túl a kérdéses területet, ez lenne az okozott kár – állítja a nyomozó hatóság.

Pénteken a parlamenthez eljuttatták Markó Attila mentelmi jogának a megvonására vonatkozó ügyészi kérelmet. Ha megszavazzák, Markó Attilát letartóztathatják.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net