Volt államtitkár letartóztatásban

Volt államtitkár letartóztatásban

Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken Nagy Péter Tamást, a kormány volt mezőgazdasági államtitkárát, akit csúszópénz elfogadásával, illetve okirat-hamisításra és pénzmosásra való felbujtással gyanúsít a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA).

A vádhatóság azt állítja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa a minisztérium főtitkárával, Virgil Gămannal együtt 40 ezer euró csúszópénzt kért és kapott a Romexpo kiállítási komplexum vezetőitől a tavaly ősszel megrendezett Indagra mezőgazdasági vásár szervezési jogának odaítéléséért.

Az ügyben annak a két cégnek a vezetőjét is előzetes letartóztatásba helyezte, amelyek állítólag nem létező szolgáltatások ellenértékeként leszámlázták a Romexpónak a 40 ezer eurónyi csúszópénzt. A DNA szerint ebből több mint 14 ezer eurót az RMDSZ politikusa kapott meg decemberben.

A DNA bűnvádi eljárást kezdeményezett az ügyben Constantin Rebega, a kormánykoalícióban részt vevő Konzervatív Párt (PC) európai parlamenti (EP-) képviselője ellen is, aki a Szociáldemokrata Párt listáján jutott EP-mandátumhoz. Az ügyészek szerint Rebega 5 ezer euró csúszópénzt kapott. Az EP-képviselő násznagya az a Daniel Constantin PC-elnök volt, aki a Ponta-kormányban a mezőgazdasági miniszteri tisztséget tölti be. A tárcavezető pártelnököt nem hallgatták ki a korrupciós ügyben.

Nagy Péter Tamás 2014 márciusa óta töltött be államtitkári tisztséget a bukaresti mezőgazdasági tárcánál, amelyről tavaly december 18-án mondott le, miután az RMDSZ a kormányból való kilépésről döntött.

A két cégvezető egyike a brassói Haller Zoltán vállalkozó, a másik Claudiu Vasilescu. (mti/brasso.ro)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net