Megrongálták a Szabadság-szobrot

Megrongálták a Szabadság-szobrot

Ismeretlen tettesek szombatra virradóra a román nemzeti színekre festették le az aradi Szabadság-szobor talapzatán a 13 vértanú tábornok arcképét.

A tábornokok domborműveit festékszóróval színezték pirosra, sárgára és kékre. A talapzatra fekete festékszóróval magyarokat gyalázó szöveget is írtak. Bognár Levente, Arad alpolgármestere elmondta, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. Szerinte nem spontán vandalizmus, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett emlékműgyalázás történt.

Az alpolgármester elmondta, a szoborcsoportot korábban éjjel-nappal őrizte a helyi rendőrség, a polgármesteri hivatal takarékossági intézkedései következtében azonban már nem jut állandó őr a térre, amelyen az emlékmű áll. A szoborcsoportra azonban térfigyelő kamerákat állítottak, így bíznak abban, hogy a rendőrségnek sikerül azonosítani a tettest vagy tetteseket.

Bognár Levente azt is elmondta, a rendőrség hivatalból elkezdte a nyomozást, az RMDSZ hétfőn mérlegeli, hogy szükséges-e feljelentést tennie. Később a rongálásról eredetileg beszámoló aradinap.ro hozzátette: „Bognár Levente tájékoztatta az Aradi Napot, hogy a térfigyelő kamerák felvételeiből kiderült, símaszkos fiatalok voltak a tettesek, akik ma éjjel a sportcsarnokra is román revizionista feliratot fújtak."

A szoborcsoportot 2004-ben restauráló Kocsis Rudolf azt mondta, elemezni kell a festék vegyi összetételét, és meg kell keresni a festék oldószerét. Megjegyezte, a bronzplakettek lemosása, lekaparása feltehetőleg tönkreteszi a domborművek patináját, de ez a hatás is kezelhető. Kocsis szerint a kőrészek letakarítása lesz nehezebb.

A szoborcsoportot 1890. október 6-án avatták fel a tizenháromaradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Trianon után a román karhatalom előbb körbedeszkáztatta, majd 1925-ben eltávolította. Hetvenkilenc év után 2004-ben sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet - a román-magyar kormányközi egyezmény alapján - a megbékélés parkja vesz körül. A visszaállított szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták. (MTI)

 

 

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net