RMDSZ-kezdeményezés: a magyar nyelv ünnepe

RMDSZ-kezdeményezés: a magyar nyelv ünnepe

Hivatalosan is a Magyar Nyelv Napját ünnepelhetik minden év november 13-án Romániában, amennyiben a Parlament megszavazza az RMDSZ parlamenti frakciója által kidolgozott törvény-kezdeményezést, amelyet március 3-án vett jegyzékbe a Házbizottság. A jogszabály-tervezet november 13-át a Magyar Nyelv Napjának nyilvánítja, amely e napon számos magyar vonatkozású kulturális esemény és program szervezését teszi lehetővé.

Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Kolozs megyei képviselő elmondta, november 13-át a Magyar Nyelv Napjának tartják számon mindenütt a Kárpát-medencében. Hozzátette: „az itt élő magyar kisebbség jogos elvárása, hogy Romániában is hivatalos ünneppé váljon a Magyar Nyelv Napja, hiszen a Parlament több kisebbségi, például a cseh és a tatár nyelv esetében döntött már úgy, hogy hivatalos ünnepnapot nevezett meg azok elismerése és megünneplése érdekében."

A jogszabály-javaslat szövegének értelmében minden magyarlakta településen kulturális eseményeket, program-sorozatokat szervezhetnek, amelyeket az önkormányzatok és civil szervezetek is támogathatnak. Ugyanakkor a közszolgálati tévé és rádió beemelheti műsorrácsába az eseményekről szóló tudósításokat. A javaslat továbbá előírja, hogy azokban az oktatási intézményekben, ahol magyar nyelvű tanítás zajlik, szervezzenek kulturális eseményeket.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net