Amerikai akcióterv – magyar aggodalmak

Amerikai akcióterv – magyar aggodalmak

A magyar kormány egyelőre nem tudja, mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok több száz millió dolláros forrást különített el arra, hogy mintegy kéttucatnyi közép- és kelet-európai országgal szemben akcióterveket készítsen és hajtson végre.

Kifejezetten azért, hogy nyomás alá helyezzék e két tucat ország kormányát – reagált Orbán Viktor miniszterelnök (fotó) kedden Belgrádban az emberi jogokért és demokráciáért felelős amerikai államtitkár erre vonatkozó kijelentéseire.

Szokatlan és újszerű helyzetben találta magát a magyar parlament – fogalmazott Orbán. A kormányzat annyit tudott válaszolni a képviselőknek, hogy keresi, van-e vajon összefüggés a folyamatban lévő, az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabad kereskedelmi megállapodások és a mostani amerikai akcióterv között.

Senki nem örül Magyarországon annak, hogy az országot műveleti területté nyilvánították húsz-egynéhány másik országgal együtt – tette hozzá a magyar kormányfő a Kelet-Közép-Európa–Kína csúcstalálkozót megelőzően Belgrádban.

Megvannak az együttműködés lehetőségei

Nincsen rendjén, hogy „nyilvános előadásokból kell tudomást szereznie kormányoknak arról, hogy akcióterveket hajtanak végre nemzetközi pénzből oly módon, hogy nyomás alá próbálják helyezni ezeket a kormányokat a saját országuk területén szervezett civil társadalmi akciókkal" – részletezte Orbán Viktor. Leszögezte, hogy az együttműködésnek megvannak a lehetőségei. „Ha valaki együtt akar működni Magyarország vagy Közép-Európa bármely kormányával bármely jó cél érdekében, akkor mi arra nyitottak vagyunk, nem kell bennünket nyomás alá helyezni, nem kell pénzt elkölteni a hátunk mögött, nem kell ellenünk szervezni semmit, hiszen mi a józan ész talaján állunk, és minden jó cél érdekében mindenkivel szívesen működünk együtt" – magyarázta a kormányfő.

A magyar kormány szeretne minél hamarabb kiutat találni ebből a helyzetből. „Jobb, hogyha az emberek tudják, mi a helyzet, az a jó, ha tiszta vizet öntünk a pohárba" – fogalmazott, hozzátéve, hogy Magyarországon is inkább a sunyiság, a ravaszkodás, a diplomáciai ügyeskedés irritálja az embereket, „mert ha valaki akar tőlünk valamit, akkor mondja meg egyenesen, a magyar ember ehhez van szokva, ezt kedveli, szereti tudni, hogy tiszta a víz a pohárban".

Lezárásként hozzátette még, azért tartja fontosnak, hogy az Országgyűlés foglalkozzon a kérdéssel, hogy akit érdekel, az a magyar parlamenten keresztül nyomon tudja követni az eseményeket.

A magyar miniszterelnök Sarah Sewallnak, az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkárának múlt heti nyilatkozatára reagált. Ebben Sewall azt hangoztatta, hogy a korrupció – mint fogalmazott – sebezhetővé teszi az országokat és a népeket a közvetlen belső veszélyekkel, illetve a külső manipulációkkal szemben a Balkántól a Fekete-tengeren át a Bengáli-öbölig. „Érzékeljük ezeket a veszélyeket, és nagykövetségeink kéttucatnyi kelet- vagy közép-európai országban éppen azon dolgoznak, hogy akciótervet állítsanak össze az illető fogadó ország számára az ottani korrupcióellenes reform támogatására és az ebben az ügyben való együttműködésre" – jelentette ki.

Az amerikai államtitkár nyilatkozatára reagált kedden az Országgyűlésben a magyar külgazdasági és külügyminiszter is. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország szuverenitása szempontjából aggodalomra okot adónak tartaná, ha egy ország akciótervet akarna végrehajtani a kormánnyal való egyeztetés és annak egyetértése nélkül.

Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára az úgynevezett Általános Ügyek Tanácsában, a tagállamok európai ügyekért felelős minisztereinek megbeszélésén közölte: Magyarország aggályosnak tartja, hogy egyik legfontosabb szövetségese az érintett országok kormányainak bevonása nélkül készít elő akcióterveket Kelet-Közép-Európában.

Konzultált a magyar külügyminisztérium André Goodfrienddel, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivőjével – értesült Híradó.hu hétfő este.

A honlap szerint a konzultációra Sarah Sewall, az amerikai külügyminisztérium egyik államtitkárának a korrupcióellenes világnapon tett kijelentései miatt volt szükség.

Az államtitkár nemrégiben arról beszélt, hogy a még távoli országokban is meglévő korrupciós gyakorlat az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket sértheti. Úgy fogalmazott: az Egyesült Államok nagykövetségei ezért Közép- és Kelet-Európa két tucat országában a korrupcióellenes küzdelmeket támogató akciótervek összeállításán dolgoznak.

„A magyar külügyminisztérium szerint az ilyen kijelentések alkalmasak arra, hogy súlyos aggodalmakat okozzanak szuverén országokban" – olvasható a honlapon. (mti)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net