Román rakéták Paksra

Román rakéták Paksra

Több újdonság is kiderül a magyar-kanadai Szöczi Árpád román rendszerváltásról szóló könyvéből.

A szerző igyekezet minél több információt előásni a magyar és a román titkosszolgálatok levéltáraiból annak érdekében, hogy eddig nem ismert tényekre bukkanjon. Így talált rá azokra a jelentésekre is, melyek szerint Ceausescu 1989-ben elrendelte, hogy a hadsereg készüljön fel arra, hogy rakétatámadással válaszoljanak, ha esetleg a magyar honvédség megpróbál beavatkozni a romániai eseményekbe.

Ezért hét rakétát irányoztak a paksi atomerőműre.

Ceausescu már Tőkés László rendszerellenes prédikációi alapján is meg volt győződve arról, hogy Magyarországon összeesküvést szőttek a román politikai elit destabilizációjára. Közben a magyar honvédség is tartott egy román támadástól, hiszen – bár ekkor hivatalosan még egy katonai szövetségbe tartozott a két állam – a román-magyar diplomáciai viszony többek közt az erdélyi falurombolások miatt a végletekig elmérgesedett. Budapesten 1988-ban már tömegtüntetést tartottak a magyarellenes intézkedés ellen.

Szöczi Árpád információnak többségét Németh Miklós, akkori miniszterelnök is megerősítette. A rendelkezésre álló iratok szerint a magyar titkosszolgálat tudott is a román rakétákról, és arról is, hogy azok becsapódása akár a csernobilinál is komolyabb atomkatasztrófát idézhetett volna elő a Kárpát-medencében. Németh ebben az időben konzultált is más szocialista vezetőkkel, például Gorbacsovval vagy a lengyel kommunistákkal, Ceausescu eltávolításának lehetőségéről, de végül ezt a politikusok helyett elintézte a forradalom.

Németh megerősítette, hogy a magyar titkosszolgálat 1989-ben több tucat ügynököt küldött Romániába, köztük többet is kifejezetten Tőkés László védelmére – írja a 444.hu a DW-re hivatkozva.

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net