A NATO erősebb

A NATO erősebb

Lengyelország az észak-atlanti szövetség tagjaként biztonságban van, Oroszország nem merészkedik NATO-tagállamok elleni támadásra - vélekedett  lengyel nemzetvédelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes egy interjúban.

A lengyel tárcavezető – arra a kérdésre válaszolva, hogy Lengyelországra is kiterjedhet-e az orosz-ukrán konfliktus – kifejtette: ennek eshetőségéről a Majdan-forradalom óta egyre gyakrabban beszél Lengyelországban az utca embere, de az ismerőseivel, a szomszédokkal folytatott beszélgetéseinek is állandó témája ez. Erre az ő szokásos válasza - mondta - az, hogy „nem lesz háború". „A NATO és a világ többi része között nagyon határozott piros vonalat húztak" fejtette ki, hozzátéve: Putyin nem meri megtámadni a NATO-t, ez az ő szempontjából "rendkívüli felelőtlenség" lenne.

Az észak-atlanti szövetség „sokszorosan erősebb Oroszországnál" - mutatott rá. „Oroszország rendelkezik katonai potenciállal, atomfegyverrel, de gyengébb, mint a NATO" - szögezte le Siemoniak. "Ne feledjük, hogy Oroszország gazdasága Olaszországával egyenértékű, népessége pedig csak valamivel nagyobb, mint Japáné. Oroszországot nem szabad alábecsülni, de pánikba sem szabad esnünk. Gondoskodnunk kell saját védelmünkről, meg arról, hogy a NATO állandó jelenlétet építsen ki Lengyelországban" - jelentette ki Siemoniak.

A beszélgetés során az a kérdés is elhangzott, hogy lehetséges-e egyfelől elszigetelni, másfelől pedig az iszlám terrorizmus elleni harcba bevonni Putyint. Siemoniak erre úgy válaszolt, hogy ez inkább „a globális politikát folytató Egyesült Államok dilemmája". Az orosz-amerikai egyeztetéseket e témában a lengyel miniszter „nagyon nehéznek" minősítette, mint mondta, ezek még az ukrán válság kitörése előtt sem „kecsegtettek az előrehaladás reményével".

Szerinte Oroszország az egykori "kétpólusú világhoz" szeretne visszatérni, amikor Brezsnyev Carterrel találkozgatott, és a világ lélegzetvisszafojtva figyelt, mert ott osztották a lapokat. De a világ azóta megváltozott. A fő kérdés az, Oroszország kész-e arra, hogy kiszámítható politikát folytasson, mert az amerikaiak és a Nyugat nagyon csalódtak benne. A (Barack Obama amerikai elnök által kezdeményezett) "reset" (újraindítás) és bizalom politikájából nem maradt semmi - mutatott rá a lengyel nemzetvédelmi miniszter. (mti)

Nincs engedélyezve a hozzászólás.

Presets
Main Style
Patterns
Accent Color
Apply
 

joomclub.net